Lázár János volt a vendége a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsornak. A Frizbi TV YouTube-csatornáján pénteken este lesz látható a teljes beszélgetés, de az előzetesből néhány dolog kiderült.
Lázár megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy Novák Katalin „nem való se közénk, se fölénk”, amire Hajdú Péter megjegyezte, Orbán Viktor biztosan kedveli az építési és közlekedési miniszterét, ha ilyeneket kijelentéseket megengedhet magának. A kegyelmi ügyről azt mondta, hogy az „nagy vereség” volt a Fidesznek.
– Nem nagyon mondtátok ki Balog Zoltán püspök felelősségét ebben. Ez morálisan vállalható? – feszegette Hajdú Péter, mire Lázár úgy válaszolt, hogy ezt a református püspöktől kell megkérdezni. Ugyanakkor az az ő álláspontja is, hogy a Fidesz még ma is az elnöki kegyelmi ügy hatásaitól szenved.
Hajdú megkérdezte azt is, tart-e attól, hogy 2026-ban megbukik a Fidesz? Lázár János azt válaszolta: ,,Nem tartok, de van ilyen forgatókönyv is.”