Az üvegvisszaváltó rendszer ellenére a Hagymatikum előtt még gyűjtik a kupakokat

Bár a visszaváltás nem tiltja, hogy levegyük a kupakot a bedobás előtt, a beszámolók szerint egyre kevesebben tesznek így és viszik el a palackok tetejét a különböző gyűjtőpontokra. Makón évek óta az egyik legfurább helyszínre, a Hagymatikum mellé lehet ezeket elvinni. A fotónkat szombat délután készítettük, láthatóan a tároló feléig, harmadáig van tele.

2020 februárjában avatták fel a kupakgyűjtőt Makón, ami egyrészt a környezettudatos szemlélet alakítaná, másrészt csökkenthető a hulladék mennyisége, harmadrészt a kupakok leadásából származó bevétel jótékonysági célra fordítható. A kihelyezést Csermák Szilvia korábbi fideszes önkormányzati képviselő szorgalmazta, de valljuk be, a helyszínválasztás nem a legjobbra sikerült.

Ugyanis nem sokan vannak, akik a Hagymatikumba jövet-menet kidobnak egy-két kupakot, a nagyobb áruházaktól való távolság miatt pedig nem biztos, hogy olyan rengetegen kerültek még erre – úgy, hogy az autós parkolás már pár éve sem volt egyszerű a Makovecz tér körül.

A kupakok gyűjtése ráadásul jelentősen visszaesett az elmúlt évben, amióta mindenki viszi vissza a palackokat a MOHU-s automatákhoz. Bár a cég már 2023 nyarán közölte, a kupakgyűjtés folytatódhat azokon a gyűjtőpontokon és hulladékhasznosítókkal, akik korábban is átvették a karitatív céllal gyűjtött kupakokat, az üveghez rögzített kupakok levételével nem bajlódnak sokan, a visszaváltott palackkal együtt megy a gépbe.

A Transpack csomagolási, anyagmozgatási, logisztikai szaklap számítási szerint egyébként a kupakgyűjtés nem nagy üzlet: kilónként 30–70 forintot adnak érte, vagyis még ha 50 forintot veszünk is egy kilóért, több tíz tonnányi kell belőle, hogy pármilliót adhassunk egy közérdekű cél segítésére.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink