Nagyon jó érzés itt állni és végignézni az arcokon. Ennek a választókerületnek úgy vagyok az országgyűlési képviselője, hogy itt születtem és rendkívül büszke vagyok rá, hogy makói vagyok és hogy ennyiüket ismerem – kezdte gondolatait a Hagymafesztivál megnyitóján Dr. Ferenczi Gábor (TISZA).
Az országgyűlési képviselő ezután rátért arra, olyan a mi közösségünk, mint a hagyma: ahogy bontogatjuk szét, annál jobban megismeri az ember a makóiakat és hogy egy összetartó közösség. Elárulta, hogy amikor véletlenül „ö”-zéssel beszél, akkor mindenki felkapja rá a fejét és megkérdezik, hogy Szegedről jött-e, de akkor azt válaszolja, hogy Makóról.
A tegnapi könyvbemutató kapcsán elmondta, hogy kapott egy példányt Halász Tamástól és nagyon jó volt olvasni, nagyon sok ismerőse szerepel benne, aki beszél a hagymatermesztésről. Ferenczi szerint nagyon hálásak lehetünk nekik, hogy még gondozzák ezt az örökséget és életben tartják a makói hagymát, amelyből korábban rengeteg makói család megélt.
Közös felelősségünk az, hogy ezt megőrizzük, nagyon fontos a makóiságunkban a hagyma és szeretném, hogyha ebben közösen tudnánk gondolkozni a jövőben
– fűzte hozzá a képviselő.
Ünnepi megnyitóját azzal zárta, hogy ez most egy ünnep, nagyon jó az ilyen eseményeken találkozni az ismerősökkel, barátokkal és mindenkinek javasolta, hogy jöjjenek ki a fesztiválra.
Farkas Éva Erzsébet polgármester megnyitón elmondott gondolatai itt olvashatók, a Hagymafesztivál részletes programjai pedig itt.

