Milyen konkrét projektek és együttműködések kapcsolódnak Makó testvérvárosi kapcsolataihoz? – erre kérdezett rá Török Gergő önkormányzati képviselő (független) a keddi testületi ülésen.
Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) válaszában elmondta: a testvérvárosi találkozók nem csupán az ünnepi programokról és vacsorákról szólnak, hanem szakmai és egyéb együttműködések kialakítására is lehetőséget adnak. Példaként Lugost említette, amellyel Makónak hosszú évekre visszatekintő kapcsolata van. Korábban elsősorban az egészségügy, ezen belül a kórház fejlesztése területén valósultak meg együttműködések, illetve szakmai programokat is szerveztek.
A polgármester szerint a kapcsolatok a civil szervezeteket és művészeti csoportokat is érintik. Adával korábban a múzeumok között alakult ki együttműködés, a jövőben pedig a Hagymatikum kedvezményes használatáról is létrejöhet megállapodás, amely a makóiak számára is biztosíthat hasonló lehetőséget Adán.
A polgármester szerint a lengyel testvértelepülések részéről művészeti és civil együttműködésekre is van igény. Közös kórusfellépések, a népzenei és népdalkincsek ápolása, valamint diákcsereprogramok is szóba kerültek. Koronddal pedig a két település fúvószenekarainak kapcsolatából alakult ki az együttműködés.
Tóth Ferenc képviselő (Fidesz) kiemelte, hogy a testvérvárosi rendszernek a város fejlődésében is volt szerepe. Mint mondta, az elmúlt időszakban ugyanakkor nem írtak ki olyan pályázatokat, amelyeken a város testvérvárosként közösen indulhatott volna. A kapcsolatok révén korábban sok makói gyermek is eljuthatott külföldre.

