police.hu
Az ORFK halottak napja alkalmából – hagyományaikhoz híven – tisztelettel és kegyelettel emlékezik azokra a rendőrökre, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket, hivatásuknak és esküjüknek eleget téve. A rendőrség Teve utcai székházában, a hősi halott rendőrök emléktáblájánál november 2-án tartottak megemlékezést.
Az Országos Rendőr-főkapitányság nevében dr. Mecser Tamás r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány, a Magyar Rendvédelmi Kar nevében Pach Dániel r. alezredes, a Veterán Rendőrök Országos Szövetsége nevében dr. Havasi Zoltán ny. r. dandártábornok, míg a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesületének nevében dr. Bognár László ny. r. dandártábornok helyezett el koszorút. A rendőrség közössége soha nem feledi hősi halottait. Példamutatásuk és áldozatvállalásuk olyan örökség, amelynek megőrzése és továbbadása a következő generációk számára is fontos kötelesség – írták a police.hu-n.
Az emléktáblán olvasható a makói Kenéz Imre is. Még 2012 októberében egy osztrák férfi, Thomas Robert Bindberger Hummerével és három másik járművel konvojban a 43-as úton a Nagylak felől Makó irányába tartott. Később megpróbált leszorítani az útról egy traffipaxos rendőrautót, amiből a konvoj egyik tagját bemérték. A rendőr segítséget kért két motoros rendőrjárőrtől, ők igyekeztek megállítani a Hummert.
Ekkor az egyik motorost is megpróbálta leszorítani, ezután rendőrjárőr célzott lövéseket adott le a terepjáró kerekeire. A járőr társa, Kenéz Imre Apátfalva belterületén – hogy megállásra bírja a férfit – motorkerékpárjával keresztbe állt a terepjáró előtt. Az osztrák sofőr előbb megállt, majd egy hirtelen gázadással elindult, és elgázolta a járőrt. Kenéz olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A gázoló még ekkor sem adta fel és a másik motorosra támadt késsel. Végül rálőttek és súlyos sérüléssel vitték kórházba.
Bindbergert tizenöt év fegyházbüntetésre ítélték, de két évvel később, 2014-ben öngyilkos lett a cellájában Szegeden.

