Autót tört fel, lopott, majd balesetezett egy roma férfi

[ad 1]

Egy hódmezővásárhelyi nő autóját törte fel egy sándorfalvi férfi Vásárhelyen. A gyanúsítottat a rendőrök másfél órán belül elfogták, miután Szentesen balesetezett.

A sértett fia március 10-én 12 óra körül telefonált a rendőrségre, hogy édesanya autóját hódmezővásárhelyi házuk előtt feltörték. A férfi és a nő a házban beszélgetett,  amikor csattanást hallottak. Kinéztek az ablakon, látták, hogy az asszony autóját feltörték, majd egy sötét színű BMW indult el mellőle. Az autóból elvitték a sértett táskáját, benne pénztárcájával, telefonjával, tabletjével és irataival.

hmvrablo5

A hódmezővásárhelyi rendőrök a városban kiépített kamerarendszer felvételeinek kiértékelése során megállapították, hogy a szemtanúk által látott autóval nem sokkal később Szentesen baleseteztek. A két kapitányság felvette a kapcsolatot egymással és együttműködésük eredményeként a szentesi és a hódmezővásárhelyi rendőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható K. Csabát.

hmvrablo2

A 29 éves sándorfalvi férfit 13 óra 30 perckor, azaz a lopás elkövetése után másfél órával már őrizetbe is vették. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Hódmezővásárhely Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

A rendőrség fotója alapján úgy tűnik, az elkövető cigány származású.

(police.hu nyomán)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »