A 15 évvel ezelőtti makói kettős gyilkosság elkövetőjének letartóztatását indítványozták

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el a 2004 novemberében elkövetett makói kettős gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását – írja az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint 2004. november 16-án, délelőtt, a gyanúsított megölte makói ingatlanában az ott lakó időskorú sértettet, valamint az oda látogatóba érkező lányát.

A bűncselekménnyel összefüggésben korábban nyomozás indult több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt, melynek keretében gyanúsítottkénti felelősségre vonásra is sor került,

azonban a nyomozást a Csongrád Megyei Főügyészség 2006. március 14. napján, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el, megszüntette.

Az időközben felmerülő újabb adatokra figyelemmel a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztályának előterjesztésére 2019 novemberében a Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el a megszüntetett nyomozás továbbfolytatását.

A továbbfolytatott nyomozásban beszerzett bizonyítékokra figyelemmel a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindeddig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a nyomozási bíró felé a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon megtartandó ülésén fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink