A hitelmoratóriummal élőknek uzsorakamatot számolnak fel a bankok

Blikk írta meg, hogy egy olvasójuknak a bank tíz hónap után, 140 százalékos kamatot, azaz, 1,4 millió forintot számított fel a lakáshitelére, miután a hitelfelvevő a kormánypropaganda hatására úgy döntött, igénybe veszi a járvány idejére meghirdetett hitelmoratóriumot.

Egy 50 négyzetméteres, nyolcadik kerület panellakásra vettem fel a 18 milliós hitelt két éve. A havi törlesztőm 95 ezer forint, a járvány azonban az én életemet is felforgatta, ezért kértem a moratóriumot. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokba kerül majd

– nyilatkozta a napilapnak Szekeres Dorka. 

Mivel lakáshiteles ügyfelek ezrei szembesülhetnek azzal, hogy akár milliókkal is megnőtt a tartozása a koronavírus-járvány alatt, a lap ezért megkérdezte az érintett bankot, miként lehetséges 140 százalékos kamatot felszámolni amikor az egész ország a járvány által előidézett válságból próbálna kilábalni.

A bank szerint a pénzintézet a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el. Ezután érkezett a szokásos indoklás, amikor a kamatfizetési és egyéb kötelezettségek részleteire, a banktitokra hivatkozva nem tértek ki.

Fülöp Norbert, a Bankmonitor pénzügyi elemzője szerint a Blikk olvasója azért fizet rá ennyire, mert a moratórium előtt nem sokkal vette fel a hitelt, és ilyenkor a törlesztés nagyobb részét még a kamat teszi ki.

Kevésbé kap mellbevágó elszámolást az, akinek már csak néhány év van hátra a hitelből.

– tette hozzá Fülöp Norbert.

Korábban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is azt hangoztatta, hogy nem érhet senkit hátrány, ha a moratóriumot választja. Csakhogy a hangzatos bejelentéseket nem követte olyan jogszabályi héttér kialakítása, amely megtiltaná az ilyen jellegű kamatok felszámolását mert az ügyfélből így adósrabszolga lesz. Ráadásul ugyanúgy nem korlátozzák a bankok hitelezési és kamatozási gyakorlatát, ahogyan a 2008-as devizaválság során, ezért a pénzintézetek továbbra is olyan hiteleket nyújtanak, amelyek teljesítése válság esetén nagyon sok esetben lehetetlen. Az eredmény pedig újabb hitelválság lehet, ami megint életeket és családokat tesz tönkre.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink