A Jobbik szerint átgondolt, fokozatos, de biztonságos nyitásra van szükség

A koronavírus okozta helyzet miatt egyes ágazatok súlyos helyzetbe kerültek. Százezrek veszítették el a munkájukat, megélhetésüket, ez az állapot pedig tarthatatlan – fogalmazott oldalunknak Szabó Róbert.

A Jobbik makói szervezetének alelnöke kifejtette: a vendéglátósok a válság talán legnagyobb kárvallottjai. A legszigorúbb biztonsági előírások mellett, de el kell mozdulnunk az újranyitás irányába, hiszen az érintettek az utolsó utáni tartalékaikat élik fel.

A Jobbik hónapok óta követeli a kormánytól, hogy nyújtsanak 80%-os bértámogatást a bajba került magyar munkavállalóknak, legutóbb pedig azt kértük a kormánytól, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a vendéglátó egységek legalább a teraszhelyiségeiket kinyithassák. A kormány lesöpörte javaslatainkat az asztalról

– fogalmazott Szabó.

Úgy véli, ezek fényében álszent azt a kormányzati kommunikációt, mi szerint a kaszinókra (melyek zömükben kormány-közeli tulajdonossal rendelkeznek) a járványhelyzet ellenére sem vonatkoznak a korlátozási szabályok.

Itt az ideje, hogy fokozatosan, szigorú biztonsági szabályozással – első körben a vendéglátó egységek, edzőtermek és minden bezárt szolgáltató csökkentett létszámú megnyitásával – elmozduljunk az újra nyitás felé

– jelentette ki oldalunknak Szabó Róbert.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink