A makói Jugyu diákja nyerte a megyei közlekedésbiztonsági versenyt

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

A verseny során a KRESZT már ismerő, 14-19 éves diákok adhattak számot közlekedési ismereteikről – elméletben és gyakorlati szinten – három különböző kategóriában: kerékpáros, segédmotoros-kerékpáros, és személygépkocsi vezető. A hétvégi forduló nagy érdeklődésnek örvendett, 38 iskolás versengett egymással.

Az élményszerzés mellett a kezdeményezés célja, hogy a tanulókat egy olyan komplex tudásanyaggal ruházza fel, amely segítségükre lehet a hétköznapokban.

A helyezettek listája:

Kerékpáros kategóriában:

  • első helyezett: Arany Gábor, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • második helyezett: Szántó Levente, Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium
  • harmadik helyezett: Czirok Mihály Máté, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola

Segédmotoros-kerékpáros kategóriában:

  • első helyezett: Kálmán Erik, Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum
  • második helyezett: Rozsnyai Roland, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • harmadik helyezett: Halkó Dániel, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola

Személygépkocsi vezető kategóriában:

  • első helyezett: Vanderstein Viola, Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola
  • második helyezett: Gera Dominik, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • harmadik helyezett: Cziegersmidt Dániel, Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola

Az iskolák versenyét pedig idén a Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola nyerte meg – olvasható a police.hu-n. A díjazottakat ajándékutalványokkal jutalmazták.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink