A nap témája: A járvány alatt 800 millárd fejlesztési pénzt osztottak szét egymás között a NER-lovagok

HVG írta meg, hogy a jelenleg is zajló koronavírus-járvány alatt, a NER-hez kötődő nagy építőcégeknél nem volt leállás ment tovább az élet, mint a vírus előtt.

Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen. Azonban nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

A lap hat építőipari céget vizsgált:  Szíjj László Duna Aszfaltját, a Mészáros család főbb érdekeltségeit, a Mészáros és Mészáros Kft.-t, az R-Kordot és a Fejér B.Á.L.-t, illetve Garancsi István Market Zrt.-jét és Paár Attila WHB nevű vállalatát.

– Duna Aszfalt: egyedül vagy konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el.

– A Mészáros-család érdekeltségei: 140 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el.

– Market: 15,8 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert.

Mindezt tavaly április, vagyis a pandémia kezdete óta sikerült megszerezniük a nyerteseknek.

A HVG felidézi, hogy a járvány kitörése után a kormány több támogatási programmal állt elő. A programok jórészt mindenkinek szóltak, ennek megfelelően megérkeztek a kasszához a NER-hez köthető cégek is, a pénz egy pedig része hozzájuk került. A lóláb leginkább a Magyar Turisztikai Ügynökségnél lógott ki, amely a válság kezdete után nem sokkal jelentette be, kik és mennyi pénzben részesültek abból a forrásból, amelyet szállodaépítésre, bővítésre, felújításra szántak.

A 24.hu összesítése alapján a legnagyobb nyertes Mészáros Lőrinc lett. Az Opus Global Nyrt.-n keresztül a Mészáros érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 14 vidéki szállodájának felújítására összesen 17,7 milliárd forintot kapott! Ekkora összegű támogatás senkinél sem landolt. A nyertesek között volt Garancsi István Market-alapító, Csányi Sándor OTP-vezér és Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató tihanyi projektje, egy Szíjj Lászlóhoz, a Duna Aszfalt vezetőjéhez köthető cég keszthelyi, bükfürdői és soproni beruházásai, de kapott pénzt Tiborcz István üzleti partnere, Paár Attila is.

– Garancsi István, Csányi Sándor, Hernádi Zsolt érdekeltsége, a CDHT Hotel Projekt Kft., 8,6 milliárd forint: Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítése.

– Szíjj László érdekeltsége, az Advenor Hotel Kft., 8 milliárd forint: ötcsillagos keszthelyi hotel fejlesztése (4 milliárd forint), Greenfield Hotel Bükkfürdő felújítása (2 milliárd forint), soproni Hotel Promus Winehouse, Conference & Spa kialakítása (2 milliárd forint).

– Paár Attila érdekeltsége, a Pannon Tessera Hospitalis Zrt., 3,987 milliárd forint: keszthelyi Helikon Hotel felújítása.

A lap szerint a NER-elit ezzel el is vitte a források csaknem felét.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »