A kormány keddig várja a javaslatokat, hány kórházat lehet bezárni

Kollár Lajos, Kásler Miklós tanácsadó testületének elnöke keddig várja az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőitől, hogy megírják, a területükön hány és fekvő- és járóbeteg intézményre, vagyis rendelőre és kórházra van szükség az országban.

Erről levelet küldött az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott kollégium vezetőinek, amelyet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő közölt péntek este a Facebook oldalán.

A levél szerint Kásler Miklós miniszter úrnak ,,az egészségügyi rendszer átalakításának hosszútávú tervéhez” van szüksége a javaslatokra.

Hogy pontosan mikor kapták a levelet a tagozatvezetők, az nem derül ki, Kollár mindenesetre elnézést kér azért, hogy szoros határidővel kéri az adatokat, hogy mennyi ágyra, rendelőre, kórházra van szükség az országban. A leveleket május 18-án délelőtt 10 óráig várja a minisztérium. 

Kunetz szerint ez azt is jelenti, hogy kis túlzással kedd 11 órára már meg is lehet az egészségügyi rendszer reformja, azzal együtt, hogy hány kórházat és rendelőt lehet bezárni az országban. 

(444.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Farkas Éva: levittük a munkanélküliséget

,,Brüsszeli” forrás, egy uniós pályázat, a Makói Paktum – helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítása című projekt zárórendezvényét tartották meg csütörtökön a Korona Konferenciaközpontban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink