Mivel 2018-ban az ellenzéki delegáltak elsősorban kisebb városokból és kistelepülések szavazóköreiből hiányoztak, idén a tettre kész önkéntesek közül sokan direkt ilyen körzetekbe kérték magukat, vállalva az utazás és szállás költségeit.
Több ezer, nem kormánypárti önkéntes vett részt az egyesült ellenzék küldötteként először aktívan a választáson, sokszor több száz kilométerre az otthonától. Akik aztán nemcsak a választás menetét követték testközelből, de így egy közel 20 órás munkanap vége felé szembesültek a Fidesz-kétharmadhoz vezető eredménnyel is.
Ezek a küldöttek már a választás másnapján elkezdték a közösségi média nyilvánosságában megírni élményeiket, tapasztalataikat: mostanra ilyenből valószínűleg több tucat, akár több mint száz is születhetett, nyitott és zárt csoportokban, névvel és anélkül terjednek. A Szavazatszámlálók beszámolói oldalon gyorsan pörögnek az általában anonim beszámolók, amelyeket mostanra 3300 ember követ. De egyéb privát csoportok, például az SZBSZ tagok beszámolói is gyorsan 1200 tag fölé duzzadtak kedden-szerdán.
Ezek egy részét szedte össze a g7.hu:
„Hamar végeztünk, rápillantottam az eredményre. Ekkor kipukkant a már remegő falú szappanbuborékom, és rám ömlött a szép magyar, disznótoros, M1-es, krumplis valóságunk. A WC-ben bőgtem 10 percig. Április 3-án minden rendben ment a Veszprém megyei kis faluban. A választás nem aznap lett elcsalva, hanem minden egyes megelőző nap az elmúlt 12 évben. Hogy bánom-e, hogy elmentem? Nem. Megismertem az igazi Magyarországot, egy másik Magyarországot. Látom a gödör fenekét, innen kell kimászni.”
„Politikáról nem beszéltünk, mivel nem szabad, de én úgy éreztem, hogy azért szavaznak a Fideszre, mert még azzal a nagyon kevéssel, amit kapnak is sakkban tudják őket tartani. Ha az ellenzék azt a nagyon keveset is elvenné tőlük (amivel riogatták őket) akkor tényleg a túlélés lenne a tét.”
„Leszavaztak a Fideszre, de eközben mindenki az SZSZB-ben panaszkodott a helyzetére, a választott tagok a pénzért voltak ott, volt, akinek egy pár tízezer forintos nyárra tervezett kiadása volt, és arra gyűjtött.”
„Volt, hogy már a fáradtságtól az egyik adag szavazatot én nem láttam, ahogy számolták, és amikor visszaértem mosdóból, ők mondták, hogy ezt csak ők számolták, számoljuk újra, hogy én is lássam. Szóval röviden tömören nem itt ment el a dolog. Viszont mindenki kivétel nélkül M1-et néz, szóval nem április 3-án dőlt el az eredmény. És azért éreztem, hogy én a városi, sőt, budapesti nem értem a falut, a falusiak problémáit, bajait, amikre szerintük a Fidesz tud ma csak válaszokat adni.”
„Természetesen a legtöbb rontott szavazatot a kormánypártra adták le, a népszavazási kérdéseket nálunk is nagyon sokan nem tudták értelmezni, nagyon sokszor látszott, hogy egy-két kérdés után feladták és nem töltötték ki, vagy vegyesen írtak igent és nemet is.”
„Az én benyomásom nem az volt, hogy (funkcionális) analfabéták lennének a választók, hanem az, hogy elsődlegesen a propagandából tájékozódó, amúgy jó szándékú emberek. A Fidesz egyébként eléggé elvert mindenkit, de ez máshol se volt másképp.”
„A népszavazás számlálásánál sűrű fejcsóválások mellett kommentálja a korelnök hölgy az egyre növekvő 8 x-es stócot. Miért is nem értik az emberek, hogy egy kérdésre egy választ kell adni. Említem neki, hogy ezt a kitöltést egy konkrét kampány alapján választották sokan. Erről nem hallott.”
„Baranya megyében számoltam egy kistelepülésen (kb. 1000 lakos), nem a lakhelyemen. Fideszes polgármester, függetlenekből álló képviselőtestület. 5 választott tag volt (HVB), 2 20k-s delegált és 1 fideszes delegált, meg a jegyzőkönyvvezető. A választott tagok között volt két ellenzéki fiatal is, ami számomra biztató volt. (…) A szavazóknak automatikusan mindkét aláírást mondták a névjegyzéknél, nem kapták meg azt az infót, hogy választható, hogy melyik szavazáson kíván részt venni. (…) Szembetűnő volt az olyan idős emberek aránya, akik már alig látnak; akik a pártokat egyáltalán nem ismerik, csak tudták, hogy a Fideszre kell szavazni; akiket a családjuk kísért és irányított; akik a miséről kijőve egyenesen jöttek szavazni.”
„Az ápolatlan, idősnek látszó férfi és nő alig találta meg a megfelelő szavazókört. A férfi adta át a személyazonosítási okmányokat, a névjegyzék aláírása nehezen, de sikerült. Segítséget kértek, így az egyik kormánypárti delegálttal együtt léptünk a szavazófülkéhez. A kötelező magyarázat közben – mindketten – azt hajtogatták, hogy nem akarnak háborút. A népszavazási ívet ugyan elkérték, de ki sem töltötték azt. Soha nem tudjuk meg a valódi okot.”
„A legmegdöbbentőbb a mozgó urnás szavazók döntése – a mélyszegénységben, betegen, amputált lábbal vagy kézzel otthon fekvők kizárólag a Fideszre szavaznak. Mert hát akkor ez se lesz. Mert mi az, ami van? A negyvenezer rokkantnyugdíj? Ami nincs, az nem hiányzik. A normális egészségügy, a szociális ellátórendszer, az ápolási szolgálat. Minél inkább semmi sincs, annál nagyobb a félelem, hogy majd még ez se lesz.”
„Telve vagyok dühvel, elkeseredéssel, de mivel részt vettem a szavazás lebonyolításában, tudom, hogy a szavazóhelyiségekben nem volt csalás. Előtte viszont 12 éven keresztül ment az agymosás, a propaganda és a hazugságok. Az iskolarendszerünk lebutítása is meghozta mára a gyümölcsét, a fél ország fiataljai analfabéták, vagy nem tudnak szöveget értelmezni. (…) Próbálom túltenni magam ezeken a dolgokon. Túl akarok élni. Bezárom a szívem és nem engedek be fájdalmat.”
„Egy kis faluban számoltam az ország déli részén. A falu 3000 fős, borzasztóan szegény, minden második ház összedőlt. A Fidesz nyert 70%-kal, a szavazók kb. 60%-a jött el. A szavazókör, ahol számoltam, amennyire meg tudom ítélni, profin végezte a dolgát. Volt egy másik ellenzéki delegált is, jól tudtunk együtt dolgozni, és konszenzus volt köztünk, hogy semmilyen visszásságot nem tapasztaltunk. Már napközben is lehetett érezni, hogy a Fidesznek lendülete van. Főleg onnan, hogy sokan helyben hangosan beszélték meg, hogy kire szavaznak, vagy távozáskor mondogatták, hogy éljen a Fidesz, csakafidesz. Ahogy beszélgettem a szavazatszámláló társaimmal, akik közt több ellenzéki szavazó is volt, az rajzolódott ki előttem, hogy a világon semmilyen ellenzéki kampány nem volt helyben, az 1-2 kötelező plakátot leszámítva. Az ellenzék ajánlata a következő volt: „a Fidesz rossz, engem nem ismersz, de azért szavazz rám”. Egy olyan helyen, ahol sok olyan ember van, akinek nemhogy nem Európa a viszonyítási pont, vagy Budapest, vagy az ország, de a saját falujában is valójában csak pár utca az egész életének színtere. Ezek a szavazók nem buták, nem agymosottak. Valójában ők a racionális szavazók. Ha a Fideszre szavaznak, akkor ismerik a helyi embert, és – minimális, közel nem annyit, mint ami helyes lenne vagy méltányos, vagy igazságos, de – minimális juttatásra számíthatnak tőle.”
