A nap témája: A Versenyhivatal vizsgálja, nálunk miért kerül duplájába a gyorsteszt

Gyorsított ágazati vizsgálatot kezdett a koronavírus-gyorstesztek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható termékek ára európai összehasonlításban magas – közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

Az antigénkimutató tesztek népszerűek, jelentős a kereslet irántuk belföldön – írták. A vizsgálatot is azzal indokolta a GVH, hogy a termékek árazása sokakat érintő probléma. Most felmérik a kínálatot és piaci folyamatokat, valamint az értéklánc különböző szintjein elhelyezkedő piaci szereplők körét az áraikkal együtt. A versenyhatóság ezért a közeljövőben számos piaci szereplőt fog megkeresni.    

A vizsgálat eredményeit jelentésben összegzik majd. A jelentéstervezet elkészítésére a GVH-nak egy hónapja lesz, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható. A versenyhatóság kiemelten vizsgál minden piaci magatartást, amely összefügg a járványhelyzettel, és a fogyasztók széles körét érinti – írták.

Orbán Viktor miniszterelnök a tegnapelőtti Kormányinfón is értetlenségét fejezte ki amiatt, mert a magyar emberek kétszer annyit fizetnek a gyorstesztekért, mint a Nyugat-Európában élők. 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »