A nap témája: Áprilisban megborult a kiskereskedelem a koronavírus miatt

Közel hétéves szakadatlan növekedés után idén áprilisban a kiskereskedelmi forgalom 10,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Központi Statisztikai Hivatal által közölt legfrissebb adatok szerint.

A visszaesés a különböző üzleteket eltérően érintette: az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 0,4 százalékkal, az iparcikkek zömét árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 14,8 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 26,3 százalékkal csökkent az értékesítés volumene.

A ruha-, a cipő- és a textilboltok forgalma 90 százalékkal csökkent. Közel 80 százalékos visszaesést mértek a használt cikkeket értékesítő boltoknál is, a könyv, újság, papíráru szegmens pedig a harmadára zsugorodott. A veszélyhelyzet nagy nyertese a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volt, amelynek több mint megkétszereződött a forgalma az egy évvel korábbihoz képest.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva hangsúlyozta: valóban jelentősen zuhant a forgalom a járványügyi veszélyhelyzet és a kiskereskedelmet is érintő korlátozó intézkedések miatt, de a 10,2 százalékos éves visszaesés kissé kedvezőbb a piaci várakozásnál. A szakértő úgy látja, bár a korlátozások részben életben maradtak, a rendkívüli, soha nem látott mértékű visszaesés nem ismétlődik meg májusban.

A G7.hu megnézte, hogyan alakultak a foglalkoztatási adatok a visszaesés által leginkább érintett ruházati láncoknál és kiderítette, hogy ebben a szegmensben még a top 50-be bekerülő cégeknél is több mint 10 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, a kisebb cégek azonban még ennél is nagyobb arányban építettek le. A ruhát és cipőt értékesítő cégek közül külön is megnézték a 25 legnagyobbat: ezek a vállalatok február és április között több mint 1300 embert rúgtak ki. Ez azt jelenti, hogy minden hatodik korábban náluk dolgozó elveszítette az állását.

A legdurvább leépítés a Hádánál volt, amely még márciusban jelentette be, hogy akkori 560 alkalmazottjából 400-at elküld, de megvált dolgozói nagyjából felétől a Springfield és a Reno Cipő Kft. is.

Mindezek ellenére van rá esély, hogy a következő havi adat kedvezőbb lesz, hiszen májusban mindenhol megszűnt a kijárási korlátozás, és az üzletek jelentős része is kinyitott.
(magyarhang.org)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »