A nap témája: Az Orbán-kormány zöld utat adott, ezrével jönnek a filippínó vendégmunkások

Azután, hogy a kormány egy 2021-es törvénymódosítással lényegesen egyszerűbbé tette más országok mellett a filippínó vendégmunkások hazai munkavállalását is, egyre több állásközvetítő cég ugrik rá arra a lehetőségre, hogy nagy számban hozza őket Magyarországra.

A Népszava összeállítása szerint az egyik ilyen cég például úgy ajánlgatja a fülöp-szigeteki munkavállalókat, hogy honlapja szerint ,,a Fülöp-szigetek 110 milliós lakója közül 20 millió várja a következő pár évben, hogy külföldön vállalhasson munkát.” A szigetország lakóit emellett minőségi, tisztelettudó, jó kedvű, hatékony, aktív, jól terhelhető dolgozókként jellemzik.

A portál megkérdezett több Fülöp-szigeteki munkavállalók közvetítésével foglalkozó céget, a válasz szerint a potenciális dolgozók alapos egészségügyi szűrésen és kriminalisztikai ellenőrzésen is részt vesznek a kiválasztási folyamat során, és csak azok a jelöltek mehetnek tovább állásinterjúra, akik ezeken megfeleltek. Ezután következik az online interjú, amelyben a megbízó cégek is részt vesznek, ezt követően pedig a közvetítő intézi az adminisztrációt és a munkába álláshoz szükséges további teendőket, valamint a bérszámfejtést, az állománykezelést és a szállásoltatást is.

A másik cég – amelyik 2019-ben elsőként kapott engedélyt állásközvetítésre a Fülöp-szigeteki hatóságoktól – körülbelül 400 munkavállalót közvetített és további körülbelül 2000 érkezett minősitett kölcsönző cégen keresztül a segítségével.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »