A nap témája: Ha nem lesz állami hitelkeret, a szolidaritási adó szakadékba taszíthatja az önkormányzatokat

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) ötlete, hogy az állam 200 milliárd forintos hitelkeretet nyújtson a koronavírus miatt bajba került önkormányzatoknak, kikerült a 2021. évi büdzséből. A szervezet vezetője, Schmidt Jenő azt mondta a Népszavának, nem kaptat magyarázatot a terv törlésére.

Schmidt szerint a szolidaritási adó befizetésére kötelezett 800 önkormányzat fele nem egyformán, de

akkora bajban lesz a következő időszakban, hogy hitelfelvételre szorulhat.

Likviditási hitelkeretet bármelyik önkormányzat felvehet adóbevétele feléig, de azt egy éven belül vissza kell fizetni. A TÖOSZ elnöke arra számít, hogy a februári és márciusi fizetések kifizetésével már sok helyen baj lesz, mert a szeptemberi adóelőleg-fizetés után március 15. a következő határidő, míg a január-februári bérek előlegét csak decemberben utalja át a kormányzat.

Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem kutató professzora az összes tartozást a jegybank adatai alapján összegezve jelentette ki nemrég, hogy

érik az újabb adósságkonszolidáció,

már a vírushelyzet előtt elérte a hazai önkormányzati szektor adósságállománya a 2011-ben megkezdett konszolidáció előtti 1300 milliárd forintos szintet, csak más az összetétele. A szakember úgy látja, egyre több a kifizetetlen számla és egyre gyakoribb, hogy az önkormányzati cég veszi fel a hitelt, amihez a település kezességet vállal. Ugyanis a kormány az utóbbi időben könnyebben hozzájárult ezeknek a cégeknek a hiteleihez, mint ha maga a település kérte volna.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »