? A nap témája: „Olaj volt a tűzre” a Pintér-féle egyeztetés az oktatásról

Pénteken zajlott a közoktatással kapcsolatos egyeztetés, melyen Pintér Sándor belügyminiszter mellett több mint 400 iskolaigazgató és tanár vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A köznevelési konzultációnak nevezett esemény eredményességével azonban nem minden érintett volt megelégedve.

„Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit, tételesen végigment a problémákon és tagadta azokat”

– nyilatkozta a tárca által összehívott rendezvényről Lendvai Emese, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusa a Telexnek. Úgy látja, ez nem volt tényleges konzultáció:

„Ez az egyeztetés olaj volt a tűzre, így folytatódni fognak a tiltakozások.”

Az egyeztetést elsősorban gesztusként értékelte Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, aláhúzva a vidék és a főváros közti eltérést, és azt, hogy az egész rendszerben nagyon különbözőek az iskolák.

Más résztvevők szerint viszont eredményesnek bizonyult a megbeszélés, mert elmondhatták a problémáikat. Igaz, semmilyen konkrétum nem hangzott el, mindössze a konzultáció folytatását ígérték. Egyesek úgy vélekedtek, ebből még érdemi párbeszéd is kialakulhat a jövőben.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagja már a rendezvény félidejében kijelentette az általa addig hallottak alapján:

Ez a konzultáció nem nevezhető szakmai egyeztetésnek, nem érdemi párbeszéd látszik, hanem egy panasznap, ahol olyan felszólalók is voltak, akik a mostani rendszer jogos voltát igyekeztek alátámasztani.

Arról is beszélt, hogy sok pro és kontra érv elhangzott, mindenesetre a legtöbben egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen az együttműködés, mert halaszthatatlan problémák vannak a közoktatásban.

A PDSZ-nek egyébként az élő közvetítésében sikerült elcsípnie, ahogy Pintér Sándor bevonul az egyeztetés helyszínére, miközben a demonstrálók szabad oktatást követelve skandáltak. Egy ponton a diákok át akartak adni egy levelet a miniszternek, de azt nem vette át.

A Belügyminisztérium a konzultáció végeztével kiadott közleményében azt írta:

A rendezvényen az állami és az egyházi fenntartású köznevelési intézmények 373 munkatársa és a pedagógus szakszervezetek egy-egy képviselője vett részt. A konzultáción 17 intézményvezető és két pedagógus szólalt fel – tizenketten a fővárosból, heten vidékről érkeztek. A köznevelés egyes kérdéseiről kifejtette álláspontját dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes; dr. Maruzsa Zoltán Viktor köznevelési államtitkár; Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, valamint Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A konzultációt dr. Pintér Sándor belügyminiszter beszéde zárta.

A megjelentek írásban is feltehettek kérdéseket, melyek többségét a belügyminiszter a helyszínen megválaszolta. A megválaszolatlanul maradt írásbeli kérdésekre a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága küld választ a kérdezőknek.

A konzultáción elhangzottakat a tárca figyelembe veszi a köznevelés fejlesztésére vonatkozó javaslataiban

– ígérte a Pintér Sándor vezette minisztérium.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink