Varga Ferenc: ,,A cigánysággal kapcsolatos, egyik legnagyobb korrupciós botrányt akarják eltussolni”

Az imént küldtem el Sztojka Attila kormánybiztosnak a következő levelet, annak érdekében, hogy megtudhassuk, mit gondol Farkas Flórián utódjaként a Híd a munka világába programmal kapcsolatos nyomozás megszüntetéséről – kezdte közösségi oldalán Varga Ferenc jobbikos országgyűlési képviselő, aki pénteki nyílt levelét teljes terjedelmében közreadta:

,,Tisztelt Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos úr!

A napokban értesült róla a közvélemény, hogy a nyomozó hatóság megszüntette a Farkas Flórián nevéhez köthető Híd a munka világába programmal kapcsolatos nyomozását és bizonyítottság hiányában az ügyet lezárta.

A program költségvetése kezdetben 5, majd 1,6 milliárd forintra redukálódott. Ezt az 1,6 milliárd forintot egy országos lefedettségű munkaerő-közvetítő irodahálózatra kellett volna fordítani, amely folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak.

A program célja helyett azonban a pénz többek között autókra, használhatatlan irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára lett elköltve. Működő irodahálózat pedig sosem állt fel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2016-ban elismerte, hogy védhetetlen visszaélések történtek a brüsszeli pénzeket felemésztő projektben, ezért felmondta az uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal, és kötelezték a támogatás visszafizetésére. Később azonban az állam az adófizetők pénzéből megtérített 1,3 milliárd forintot, így az ORÖ-nak csak 300 millió forintot kellett visszafizetnie.

Mondanom sem kell, hogy a korrupciós botrány milyen mélyen érintette a hazai roma közösség megítélését, jómagam elfogadhatatlannak tartom, hogy a felelősök nem kerültek felelősségre vonásra a mai napig, sőt a nyomozást lezárták bizonyítottság hiányában.

Nagyon sok becsületes cigány és nem cigány ember várná, hogy ebben az ügyben Ön, mint Farkas Flórián utódja, aki a Fidesz padsoraiban ülve képviseli a hazai cigányság ügyét, megszólaljon és elmondja a véleményét. Elmondhatná, hogy mit gondol arról, hogy a hosszú évek alatt és összesen 110 tanú meghallgatása során, hogyan fordulhatott elő az, hogy magát Farkas Flóriánt egyszer sem hallgatták ki, pedig az Országos Roma Önkormányzat elnökeként ő volt a szerződések aláírója, mindamellett, hogy a kormánypártok színeiben országgyűlési képviselő is volt.

Tisztelt Sztojka Attila Kormánybiztos Úr!
Remélem, nyílt levelem eljut Önhöz és a pártja megengedi, hogy végre megszólaljon a hazai cigánysággal kapcsolatban legalább most, amikor a cigánysággal kapcsolatos, egyik legnagyobb korrupciós botrányt akarják eltussolni.

Tisztelettel,

Varga Ferenc országgyűlési képviselő”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »