📺 A nap témája: Visszaütött a kormány migránsüldözése, félnek a helyiek a vendégmunkásoktól

Úgy tűnik, a kormány migránsgyűlölő kampányának üzenete átment, az emberek félnek az idegenektől, köztük a vendégmunkásoktól is – derült ki az RTL Házon kívül riportjából, amikor Hajdúszoboszlón, Sárándon, Mikepércsen kérdezősködtek.

Mindkét településen vannak vendégmunkások, filippínók, törökök és kínaiak. A külföldiek Debrecenben dolgoznak, vagy a BMW-gyárban, vagy az épülő új akkumulátorgyárban. A megszólított helyiek többsége félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy vendégmunkások települtek be hozzájuk. A riportban kitértek arra is, milyen hamis információk terjednek arról, hogy a vendégmunkások bántalmaztak magyarokat, és azt is elmondják, hogy ez nem igaz.

Az emberek nem értik, hogy ha a kormány addig azt mondta, hogy ne jöjjenek migránsok, ne vegyék el a magyarok munkáját, akkor hogy lehet, hogy most meg jöhetnek a főleg ázsiai vendégmunkások.

A kormányunk azt mondja, hogy nem szeretnénk migrációt, ennek ellenére egy szándékosan betelepített migrációról van szó. Legalábbis ezt érezzük

– mondta az egyik hajdúszoboszlói lakos.

Az utcán megszólított emberek közül többen azt mondták, szerintük a magyaroknak, a magyar fiataloknak nincs munkájuk, nem értik, akkor minek kellenek a vendégmunkások. A helybéliek közül többen azt mondták, félnek kimenni az utcára a vendégmunkások miatt. A vendégmunkások pedig szintén félnek kimenni, mert érzik, hogy bámulják őket, félnek tőlük az emberek, nem látják őket szívesen.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Havi 2 millióra emelték Mágori András fizetését, erre ő hőbörögve ment neki annak, aki ezt szóvá tette – videóval

Pénteken döntöttek a megyei közgyűlésben az alelnökök fizetéséről. Mágori András megyei elnök bérét 1.170.000 forintról 2.356.000 forintra emelték a törvényeknek megfelelően. Az alelnököknél a közgyűlés dönthet, hogy az elnök bérének hány százalékát adják meg 70-90% között és a Fidesz természetesen a lehető legtöbbet javasolta.

Tovább olvasom »