Állatvédelmi rajzpályázat

Ismét rajzpályázatot hirdet a szegedi Országos Állatvédelmi Alapítvány. A szervezet célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a felelős állattartásra.

Az „Én is állatvédő vagyok!” című pályázatra az egész ország területéről várják a műveket kicsiktől és nagyoktól. Arra kíváncsiak, hogy a gyerekek miképp segítettek már egy-egy rászoruló állaton. Az elkészült rajzokat Szegeden állítják majd ki a KontaktPont irodában.

Balogh Ernő, az alapítvány alapítója elmondta, a fiatal korosztályban a remény: ha hallanak az állatvédelemről, foglalkoznak a témával, akkor sokkal felelősségteljesebb állattartó generáció válhat belőlük. Hozzátette, elengedhetetlen az állatvédelemben a prevenció és az oktatás, meg kell szólítani minél több iskoláskorút az országban. Az állatvédelemben hosszú távon így érhetünk el eredményt. Mindaddig csak szélmalom-harcot vívunk – emelte ki az alapító.

A pályaműveket február 28-ig várják a KontaktPont irodájuk címére, postai úton, a 6721 Szeged, Berlini krt. 2. szám alá. Bővebb információ az info@orszagosallatvedo.hu email címen kérhető.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Az állatvédőknek is szemet szúrt, hogy tovább dolgozhat a makói gyepmester

Mint azt megírtuk, decemberben a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót a gyepmesteri telep üzemeltetésével, annak ellenére, hogy egy kétes videó került nyilvánosságra róla. Ezt furcsállja a nyíregyházi PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület, így közérdekű adatkéréssel fordultak a makói önkormányzathoz.

Tovább olvasom »