Az alpolgármester és a Vásárhely24 főszerkesztőjének rágalmazási ügye bírósági szakaszba lépett

A felelősség kérdésében képviselt egészen furcsa nézetét nem tudtam elfogadni. Láthatóan nem tartja aggályosnak azt, hogy habár a hírportál főszerkesztőjének (jelen esetben önmagának) kötelessége lenne tudni, hogy milyen cikkek és kinek a tollából jelennek meg a Vásárhely24 oldalain, de neki fogalma sincs ki tehette fel a kifogásolt cikket. A szánalmas magyarázatát elfogadni nem tudtam, így a rágalmazási ügy bírósági szakaszba lépett – közölte dr. Berényi Károly.

Mint arról beszámoltunk, több mint egy éve állítottak valótlant Hódmezővásárhely azóta megválasztott alpolgármesteréről a Vásárhely24.com-on, de nincs felelős, mert nem tudják, ki írta a cikket. Az oldal főszerkesztőjének és Berényi tárgyalása már háromszor maradt el. Most az alpolgármester arról számolt be, hogy negyedik nekifutásra összejött a találkozó a Szegedi Járásbíróságon.

Ebből kiderül, hogy békéltető tárgyalásnak is beillett: ha dr. Berényi Károly elejti a vádat, miszerint a Vásárhely24 főszerkesztőjét felelősség terheli az internetes hírportálon 2018. november 06-án, a szerző megjelölése nélkül megjelent lejárató cikk miatt, melyben a jó hírnév és a becsület megsértésére alkalmas kijelentések, állítások, ferdítések jelentek meg a nagy nyilvánosság előtt róla és családtagjairól, az általa alapított alapítványról és az alapítvány köztiszteletben álló kurátorairól, minősíthetetlen stílusban, akkor az ügy itt lezárul.

Az alpolgármester azonban a felelősség kérdésében képviselt, egészen furcsa nézetet nem tudta elfogadni.

Láthatóan nem tartja aggályosnak azt, hogy habár a hírportál főszerkesztőjének (jelen esetben önmagának) kötelessége lenne tudni, hogy milyen cikkek és kinek a tollából jelennek meg a Vásárhely24 oldalain, de neki fogalma sincs ki tehette fel a kifogásolt cikket a hírfolyamba. Ennek ellenére nem érez felelősséget. Ő szabadságon volt a megjelenés idejében és még csak megbízott főszerkesztő volt

– fogalmazott Berényi. Ezt a magyarázatot nem fogadta el, ezért a rágalmazási ügy bírósági szakaszba lépett.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink