[ad 1]
Veres Gabriella, 2016. január 12.
Nem is tudom hol kezdjem a mai bejegyzést, de úgy döntöttem saját magammal teljes egyetértésben, hogy a karácsonyról és egy kicsit a kajákról lesz szó.
A karácsony ugye elvileg a család összejöveteléről szokott szólni, illetve a szeretet ünnepe lenne. Amíg Magyarországon éltünk általában az volt a szokás, hogy szenteste a család (szülők, gyerekek) együtt ültünk az asztalnál és jókat beszélgettünk. Mivel a szülők jelen esetben több mint ezer km-re vannak tőlünk, így most mi hárman (a párom, a fiam és én), a lányom, a vejem, a lakótársunk és két német ültünk az asztalnál. Természetesen karácsonyfa volt csilivili ahogy kell. Ajándék is, igaz csak Martinnak készültünk vele, mert valahogy most így hozta az élet. Az asztalra húsleves került és az elmaradhatatlan töltött káposzta. De volt sült husi is, ha esetleg valaki meg tudja unni a töltött káposztát. Igaz itt nem igazán lehet kapni hordós káposztát (legalább is leveleket nem), de ügyes háziasszony lévén megoldottam. Vettünk rendes fejes káposztát és csináltam belőle saját kezűleg valami hasonlót. A lányom mikor megkóstolta azt mondta nem jó, de azért gyűrte befelé a leveleket. Tehát nem is lett olyan rémes íze. Mivel a bejgli a karácsony fő alkotóeleme, azt is sütöttem, igaz kissé féltem tőle, hogy a más termékekből hogyan lesz igazán finom, de meglepő módon elég finomra sikerült. A másik nagy karácsonyi kedvenc a nagymamám-féle mézes krémes, ami szintén hozzátartozik a szeretet ünnepéhez. A tölteléke grízből áll, s mivel itt nem egy fajta van, nagyon tartottam tőle, hogy hogyan fog sikerülni. De meglepő módon szépen összeállt és olyan állaga volt, mint az otthoni alapanyagokból. Viszont a vajak teljesen mások, legalábbis nekem, mert kissé bizarr ,,illatuk” van, de a kész süti ízén nem igazán változtat. Igazából ez a sok felesleges sor amit eddig leírtam arra volt hivatott, hogy bár kissé mások az alapanyagok, azért az ízek valahogy mégiscsak majdnem olyanok mint otthon.
Kicsit visszakanyarodva a karácsonyhoz. A két német úrról még nem esett szó. Az idősebbik Krisztof (magyarosan írva) építész és nagyon jó fej, kissé fanyar humorral, de a párom és én nagyon szeretünk vele beszélgetni. No persze ez a beszélgetés nem teljesen normális, ha lehet ezt a szót használnom, mert ugyebár a mi és az ő német tudása között ég és föld a különbség. De mivel akarja, hogy megértsük, így olyan módon beszél, hogy tényleg tudjuk mit akar mondani. Tartott már nekünk történelem órát is ügyintézés közben egy cigiszünet alatt. A másik férfi egy apró emberke, mind a 196 centijével és fiatalos lendületével együtt. Amikor szentestén kijutottam egy kicsit a konyhából fedeztem fel, hogy a karácsonyfa alatt szépen becsomagolt dobozok vannak. Meglepődve kérdeztem a többieket, hogy azokat ki rakta oda. Nagy nehezen megtudtam, hogy a kis emberke volt. Vacsora után derült ki, hogy Sebastian (mert ilyen szép neve van a csepp emberkének) a menyasszonyával vásárolt mindenkinek egy kis apróságot! S amikor vacsora után mindenkinek odaadta a csomagot, én szinte könnyes szemmel mondtam, hogy mi nem készültünk ajándékkal és hogy ezt miért kellett most így. Megfogta a kezem és az asztalra mutatott. Mert voltunk olyan kedvesek és akárhányszor kajaidőben jött, vagy éppen ott volt, mindig odaültettük az asztalhoz, mintha ő is családtag lenne. Pedig ez csak egy számomra teljesen normális gesztus, hogy gyere és egyél velünk. Egyszóval nagyon meglepett és jól is esett. Mindenki tisztálkodószereket kapott, díszdobozban és természetesen különbözőeket. A kisfiunk kapott csak egy szuper kis bobcatot, amit egyszer már kinézett magának, de ő mégis csak gyerek még.
Miután mindenki megnézte, megillatozta amit kapott, süteményeztünk és beszélgettünk még egy darabig. Majd felkerekedtünk és átmentünk a mi kis klubhelyiségünkbe, amit csak röviden aulának hívunk. Egy valamikori lovagtermet kell elképzelni hatalmas méretekkel,s zerintem egy családi ház alapterületével vetekszik. Van egy biliárdasztal, lehet zenét hallgatni (nem akármilyen felszereléssel), van futópad és egy szobakerékpár is. Természetesen több bőrkanapén lehet lepihenni, ha valakinek nincs kedve álldogálni. De lehet kártyázni, nézni a többieket, vagy csak egyszerűen beszélgetni. Szóval itt töltöttük a szenteste többi részét és bár nem úgy a családdal ahogy eddig, de meglepő módon egész jól éreztük magunkat.
Szóval így telt az első karácsonyunk itt Németországban.
[ad 2]
