Szijjártó másra hárította a lélegeztetőgépek ügyét
Az Országgyűlés hétfői ülésén is szó volt a Magyar Hang múlt héten megjelent cikkéről, miszerint több járványkórház is lélegeztetőgép helyett olyan eszközt kapott, amely csak
Az Országgyűlés hétfői ülésén is szó volt a Magyar Hang múlt héten megjelent cikkéről, miszerint több járványkórház is lélegeztetőgép helyett olyan eszközt kapott, amely csak
A hétvégén sajnos elhalálozott az egyik vásárhelyi fertőzött, egy 82 éves asszony, akit sokan piaci árusként ismertek városunkban. Férje, akivel együtt dolgozott és akivel együtt
Miközben Szijjártó Péter arról beszél, hogy álhír Orbán Viktor időkorlát nélküli túlhatalmával kapcsolatban kritikát megfogalmazni, hiszen a Parlament működik a veszélyhelyzet ideje alatt (is), azért
A teljhatalom hétfői visszaadására szólította fel a Jobbik Orbán Viktort. Az ellenzéki párt közleményében a miniszterelnök fővárosi enyhítésekről szóló bejelentésére reagált: Itt volt már az
A makói-magyarcsanádi származású énekesnő Várkonyi Andreával beszélgetett arról, hogy hogyan viseli a lassan két hónapja tartó karantént és arról is, hogy milyen tervei vannak. Palya
Nem tervezi a kormány, hogy jutalmat adjon azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik közvetlenül koronavírusos betegeket gyógyítanak vagy ápolnak az erre kijelölt járványkórházakban – derül ki
A beszerzők minden jóakarata ellenére a ResMed Lumis 150 lélegeztetőgép SARS-CoV-2 vírusfertőzöttek intenzív osztályos, non-invazív lélegeztetésére sem alkalmas. Ezt erősíti, hogy azon munkatársaim, akik intenzív
Még bizonytalanok a látogatók a múzeumban, viszont népszerű az újranyílt Maros-part – derült ki Farkas Éva Erzsébet mai tájékoztatójából. A polgármester elmondta, a Hagymatikum május
„Optimista forgatókönyv” szerint nagyjából egy év múlva lehet engedélyeztetni az új koronavírus elleni oltóanyagot – közölte csütörtökön az Európai Unió gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége (EMA). Marco Cavaleri,
Rosszul sülhettek el a kormány portyázásai, ugyanis olyan készülékeket sikerült beszerezni és leszállítani több koronavírusos betegek ellátására hivatott intenzív osztályra, amelyek csak alvásfüggő légzészavarok, és egyéb