![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2019/08/villanyi.jpg)
? Villányi lett Hódmezővásárhely bora
A Szent István naphoz kapcsolódóan bor- és gasztro fesztivált is rendeznek Hódmezővásárhelyen. Borversenyen keresték a város borát. A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata azt közölte, a borverseny
A Szent István naphoz kapcsolódóan bor- és gasztro fesztivált is rendeznek Hódmezővásárhelyen. Borversenyen keresték a város borát. A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata azt közölte, a borverseny
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete örökbefogadók jelentkezését várja a hontalan állatok világnapja alkalmából, de aki nem tud örökbe fogadni, adománnyal is segítheti a nonprofit szervezet munkáját.
Pénteken zászlófelvonással kezdődött az öt napos rendezvénysorozat Hódmezővásárhelyen. Azóta több programot és számos koncertet rendeztek. A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálatának köszönhetően visszahallgathatjuk a pénteki megnyitón
Az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át több szaktárca is Budapesten. Mutatjuk a megyei kitüntetetteket. A honvédelmi miniszter a magyar bronz érdemkereszt katonai tagozata
Az Alföldvíz szakszervezet döntéshozó testülete augusztus 9-én tartott ülést, amelyen megállapították, hogy továbbra sem történt olyan kormányzati intézkedés, amely azt eredményezte volna, hogy a cégénél
A Závecz Research (ZRI) legfrissebb felmérése szerint Budapesten és a megyei jogú városokban is van esélye az ellenzéknek legyőzni a kormánypárti indulókat, amennyiben közösen állítanak
A Polgármesteri Hivatal meghökkenve értesül a DAKK-tól, hogy a februárban letárgyalt, próbajáratokkal letesztelt új-kishomoki buszjáratot az állami cég mégsem tudja megoldani – most, amikor szeptember
Grezsa István annyira független polgármesterjelölt és úgy hirdet békét, hogy a hódmezővásárhelyi ötös választókörzet fideszes képviselője amúgy. Megnyitotta kampányát za önálló-önjelölt-független polgármesterjelölt. Arról beszélt, hogy
Összesen több mint száz leendő tiszt, altiszt és legénységi állományú katona – köztük öt honvédelmi ösztöndíjas orvos – érkezett az augusztus 5-én kezdődő alapkiképzésre az
Belecsúszott a hódmezővásárhelyi tram train árkába egy menetrendszerinti autóbusz. (Kapcsolódó cikkünk itt.)