![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2021/11/HPIM0375.jpg)
Honvédban vasárnap, a választás napján lesz pörköltfőzés
A Makói Csípős információi szerint hogy hogy nem, június 9-én egy komoly adag pörköltöt főznek Makón, Honvéd városrészben.
A Makói Csípős információi szerint hogy hogy nem, június 9-én egy komoly adag pörköltöt főznek Makón, Honvéd városrészben.
2015.01.31. – ez a dátum olvasható a víztoronynál lévő táblán, ami az ivóvíz-minőségjavító program sikeres lezárását hivatott hirdetni. Azonban hivatalba lépése után Farkas Éva hibásan vette át a programot, amit azóta sem sikerült kijavítani és eddig 5,3 milliárd forint ment el rá.
Már hozzászokhattunk, hogy elhanyagolt a város és semminek nincs gazdája: ecetfa ,,díszíti” a makói hősi emlékművet.
Nincs normális ivókút a gyerekeknek, számos fa ki van száradva, a virágoskert csupa gaz – sorolta a problémákat Gáspár Sándor önkormányzati képviselő, aki jelenleg is képviselőjelölt a Lokálpatrióták színeiben. Elmondása szerint a város egyszerűen nem tartja karban a Juhász Gyula teret valamiért.
Az közismert, hogy a makói ivóvíz az egyik legrosszabb az országban. Most a Lokálpatrióták Szegeden elvégeztettek egy tesztet, hogy ez számszerűen mit is jelent.
Döbbenetes felfedezést tettek a Lokálpatrióták: a Makó történetét bemutató sorozat darabjai halmokban, összedobálva állnak a Bajza iskola épületében.
Kilenc év kérem az aszfaltozást, most végre elkészült. Azonban ha elkezdődnek a Nagyér csatorna burkolási és lefedési munkái, félő, hogy a nagy munkagépek alatt össze fog törni – mondta el a Makói Csípősnek Gáspár Sándor, akinek a körzetében található az érintett útszakasz.
Gémes László úgy indult el Mindszenten polgármesterjelöltként, hogy már előtte bejelentették a Fidesz jelöltjét. Emiatt kizárták a Fideszből a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés fideszes elnökét.
Összesen 283 természetes fürdővizet tartottak nyilván 2023-ban hazánkban, közülük 177 kapott kiváló, 52 jó és 10 tűrhető minősítést. Kifogásolt kategóriába hat strand került, ebből egyik a makói.
A tavalyi mélypont után tovább csökkent a MÁV-Start üzemképes, a nem villamosított vasútvonalakat kiszolgáló dízel-motorvonatainak száma – írja közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. A közérdekű adatigénylésére kiadott járműállományi adataiból kitűnik, a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútbezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását konszolidálni.