Népszerű

Legújabbak

Népszerű

Egy éves a tram-train, mondjuk ma éppen nem tudott elindulni

A tram-train 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét Hódmezővásárhely és Szeged között – emlékeztetett mai közleményében a MÁV. A születésnapot úgy ünnepelte meg a szerelvény, hogy reggel több járat sem tudott elindulni.A tram-train 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét Hódmezővásárhely és Szeged között – emlékeztetett mai közleményében a MÁV. A születésnapot úgy ünnepelte meg a szerelvény, hogy reggel több járat sem tudott elindulni.

Tovább olvasom »

Fejlemény a Bartók-ügyében: a bíróság mérlegelés nélkül utasította el tiltakozó szülők kérelmét

Az ítélőtábla nem mást mondott, minthogy a bíróság iratellenes érvre alapozva, mérlegelés nélkül utasította el a kérelmünket – azaz nem létezik semmilyen irat, amire hivatkozhat a tankerület, hogy jogosan van a Bartók az Almásiban. Szóval indul a második menet – adta hírül a bartókos szülők jogi képviselője az iskoláért összefogott csoportban.

Tovább olvasom »

Újabb ,,rejtélyes” szórólap Csanádpalotán

Mint már korábbi cikkünkben megírtuk, Csanádpalotán az október 5-i képviselő-testületi ülésen Perneki László és képviselőtőtársai arról folytattak beszélgetést, hogy miképpen lehetne valamilyen formában tájékoztatni a település lakosságát Debreczeni István állítólagos gaztetteiről, amelyekre egyébként semmilyen bizonyítékuk nincs.

Tovább olvasom »

Közösségi média

Felkapottak

Kategóriák