Elektronmikroszkópos fotón, ahogy a koronavírus megfertőzi a tüdőt

New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban ismertették azt a kutatást, ahogy a koronavírus megtámadja a tüdőt. A HVG szemléje azt írja, a kísérlet során egy transzplantált tüdőből vettek mintát, erre engedték rá – természetesen szigorú óvintézkedések mellett – a SARS-CoV-2 elnevezésű vírust.

A tudósok, köztük a kísérletvezető Camille Ehre 96 órával később azt tapasztalták, hogy

az elektronmikroszkópos felvételen látható gömbszerű alakok (a vírusok) előszeretettel támadták meg azokat a hosszúkás, pálcaszerű nyúlványoknak látszó, csillókkal rendelkező hámsejteket, melyek ritmikus mozgása felel a légutakba került dolgok, például a nyálcseppek eltávolításáért.

Ezeknek a sejteknek van szerepe a rendes levegővételben, ha nem működnek, nehezedik a légzés.

New England Journal of Medicine

A fotón (és a nyitóképen is) jól látható, hogy a koronavírus mérete pár tíz nanométer (a nanométer a milliméter milliomodrésze), vagyis az az interneten keringő fotó, mely a maszkot mutatja 25-szörös nagyításban, a szövetei között pedig egy – állítólag – koronavírust, teljes mértékben álhír. A vírus ennél nagyságrendekkel kisebb, de nem „repül” a légüres térben, hanem leginkább cseppfertőzés útján (köhögés, tüsszentés, beszéd stb.) kerül a levegőbe.

A Virológia Pécs Facebook-posztja számunkra, laikusok számára is remekül elmagyarázza, mi is történik a szervezetünkben.

Látkép a vírusról ??

? Ha valaki „vírust ürít”, azt gyakorlatilag a légúti nyálkahártya folyadékrétegével teszi. Ebből…

Közzétette: Virológia Pécs – 2020. szeptember 3., csütörtök

(HVG/Alfahír)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink