Elfogtak egy férfit Makón, akit lopással, magánlaksértéssel és zaklatással gyanúsítanak

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki egymást követően több alkalommal is törvényt sértett Makón.

A megalapozott gyanú szerint 2023. szeptember 15-én egy helybéli férfi jogtalanul bejutott egy makói ingatlanba, majd kint várakozó társának a betört ablakon keresztül több zsákot is kiadott, melyekben plédek, ágyneműk és ruhák voltak. A ház lakója megzavarta a tolvajt, aki válaszképp az idős nőt trágár szavakkal illette és megfenyegette. Ezután – mintha mi sem történt volna – befejezte, amit elkezdett és távozott. A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként elfogtak és előállítottak egy 28 éves férfit, akit a nyomozók kihallgattak a Makói Rendőrkapitányságon. Kiderült, hogy az elmúlt négy hónap leforgása alatt a tettes több bűncselekményt is elkövetett.

Ellopott három biciklit és egy motorkerékpárt, amit végül hátrahagyott, megfenyegetett késsel egy férfit, valamint rokona tiltása ellenére bejárt annak otthonába, és életvitelszerűen használta azt.

Ellene rablás és jármű önkényes elvételének bűntette, továbbá lopás, magánlaksértés és zaklatás vétsége miatt indult eljárás. A rendőrség munkatársai kezdeményezték letartóztatását.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink