Ezért nem adták át a Ford-falat Galamb József születésnapján

Jó ideje állványzat és háló borítja a Vásárhelyi utcán található egykori Galamb-műhely falát. A legutóbbi testületi ülésen kiderült, hogy hiányosságokat találtak, de azt csak jó időben tudják kijavítani. (Kiemelt fotó: még a felújítás, állványozás előtt/archív.)

Február 3-án volt a makói Galamb József születésnapja. Mint ismert: ő volt a Ford T- modell egyik megalkotója, ,,aki négykerékre ültette Amerikát.”

Mucsi Tamás önkormányzati képviselő (VKKP) elmondta: mivel a Rádió 7-ből megtudhattuk, hogy tavaly novemberben elkészült a Ford-fal, arra számított, hogy születésnapján átadják ünnepi keretek között. Ez nem történt meg, kíváncsi volt az okaira. Hozzátette: szakmai véleménye szerint 12 millió forint túlározott egy ilyen felújításért.

Barna Gábor, a városmarketing-iroda vezetője válaszolt. Elhangzott, a pénzből 7 milliót az önkormányzat áll, 5 milliót a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi elő-irányzatából kapták meg.

Kiderült, hogy szakértő bevonását kellett alkalmazni a falon a felhordott vakolat minőségének megállapítására. Ő hiányosságokat talált, így ezeket ki kell javítani. Ugyanakkor egyes építőanyagok csak +5 fok fölött használhatóak.

A fal és a műhely azért különleges, mert Galamb József testvérei, János és Ferenc vezették a makói Ford lerakatot. A Galamb József által 1921-ben Makóra küldött Fordson traktorokkal vállaltak mezőgazdasági munkákat, de műhelyükben szervizelést is végeztek egészen a II. világháború végéig. Ekkor a megszálló szovjet katonaság a Ford alkatrészeket harcjárművek alkatrészeinek vélte és lefoglalta azokat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Egy válasz

  1. Arról nem esett szó, hogy mire ez a rengeteg pénz? Közpénz? Erre is válasz kellene. A kivitelező munkáját (pontosabban azoknak a szakmunkásoknak a munkáját) rossz volt nézni. Miért ő nyerte el? Volt más jelentkező is?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink