Fidelitas alakult Hódmezővásárhelyen

Talán még a fiatalok sem tudják, hogy mire vállalkoztak a Fidesz ifjúsági tagozatának létrehozásával. Elég csak arra gondolni, hogy a fideszes képviselőket, felnőtt embereket milyen nevetséges helyzetekbe kényszerítették a kommunikációs iránymutatással.

Tegnap megalapitottuk a Fidelitas Hódmezővásárhelyi csoportját. Gratulálok Kotormán Viktor Elnöknek, illetve Fátyol József, valamint Földesi Benedek alelnököknek

– számolt be róla közösségi oldalán Korponyai Ernő, a Fidelitas Csongrád megyei elnöke. Ő egyébként a szegedi közgyűlés tagja, kompenzációs listáról jutott be.

Legutóbb 2019 októberében hallhattuk a nevét, akkor a bíróság jogerősen kimondta: a szegedi Fidelitasosoknak fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell fizetniük Kalmár Gábor kabinetvezetőnek, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, valamint 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatniuk minden szegedi háztartásba arról, hogy hazudtak.

Korábban már működött Fidelitas Hódmezővásárhelyen, legalábbis a Facebook tanúsága szerint. 2013. március 1-én létrehoztak egy ,,Fidelitas Hódmezővásárhely” nevű oldalt, van rajta 183 kedvelés, viszont az egyetlen és utolsó nyilvános bejegyzésük egy 2014. augusztus 21-i profilkép csere.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink