Gyanúsítottként hallgattak ki egy makói orvost

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, ami az NVSZ feljelentése alapján indult a KR NNI-nél. Az összehangolt akció keretében újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján folytat büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt.

A KR NNI és a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), valamint az NVSZ-től kapott adatok és információk alapján újabb olyan cégeket azonosítottak be, akik nagy értékben, jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat gyógyászati segédeszközök után. Ebben az elkövetői körben összesen tizenheten voltak érintettek: 6 orvos, 8 cégvezető és 3 alkalmazott. Az ortopéd orvosok közül kettő szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is.

A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem. Majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.

A KR NNI az NVSZ-szel, a Terrorelhárítási Központtal, a készenléti rendőrökkel, valamint a Baranya, a Csongrád-Csanád és a Hajdú-Bihar vármegyei nyomozókkal közösen 2023. január 31-én az ország több pontján egyszerre egyidőben csapott le, és tartott kutatásokat a gyanúsítottak tartózkodási- és lakhelyeiken, a munkahelyeiken, illetve valamennyi érintett cég telephelyén. Ennek eredményeként több tucat mobiltelefont, 47 számítógépet és laptopot, cégiratokat, vényeket, méretvételi lapokat, jótállási jegyeket, illetve gyógycipőket foglalt le. Ezen túl a Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói összesen 1,5 terrabájtnyi adatot is kimentettek a különböző le nem foglalt számítógépekről.

A nyomozók a gyanúsítottak folyószámlájáról, illetve tőlük készpénzben összesen közel 80 millió forintot foglaltak le. Míg vagyonvisszaszerzés keretében további több mint 70 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el, illetve zároltak.     

A TEK műveleti egységeire azért volt szükség az elfogások során, mert több elkövető engedéllyel tartott lőfegyverekkel rendelkezett.

Az ügyben eljáró rendőrök mind a tizenhét elfogott személyt – köztük hat nőt – gyanúsítottként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint közfeladati helyezettel visszaélés miatt. Közülük hárman szabadlábon védekeznek, egy orvos bűnügyi felügyelet alatt áll, míg tizenhárman bűnügyi őrizetben vannak. Az ő letartóztatásuk indítványozására előterjesztést tett a KR NNI, valamint a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.     

Az ügyben eddig eljárás alá vont gyanúsítottak száma így a korábbi novemberi és decemberi elfogásokkal együtt összesen 26 főre emelkedett.  

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink