Az előző két írásomban politikai, illetve gazdasági aspektusból is bemutattam, ahogyan Orbán Viktor és pártja, a Fidesz „kisodródott Európából”, magával rántva Magyarországot a politikai senki földjére, valamint a gazdasági bizonytalanságba. Ennek a vállalkozásnak azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy borsos ára lesz, amelyért az sem kizárt, hogy Orbánnak a hatalmával kell fizetnie – írja Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője cikkében. Szerinte Orbán ugyanis a jelek szerint semmitől sem fog visszariadni, hogy uralmát fenntartsa. A legdurvább diktatórikus beavatkozásoktól sem, és ez most nem túlzás, hiszen a folyamat már elkezdődött.
A Jobbik EP-képviselője felteszi a kérdést: De hogyan válhatott Magyarország a közép-európai rendszerváltások korszakának éltanulójából egy diktatúrába visszacsúszó állammá? Emlékeztet rá, hogy sokan próbáltak már erre a kérdésre válaszokat kapni, különösen mióta 2010-ben a Fidesz kétharmados többséggel került hatalomra.
A számos megfontolásra érdemes érv között azonban mégis ritkán esik szó a magyar közjogi keretek és hagyományok fájó hibáiról, amelyek nagyban segítették Orbán Viktort abban, hogy elkezdje a magyar politikát a saját képére formálni.
A politikus honlapján megjelent angol nyelvű írásában emlékeztet arra, hogy Magyarország a rendszerváltozás idején egy vegyes választási rendszert fogadott el, amely egyéni választókörzetekre és listákra alapult, ám amelynek fontos eleme volt, hogy az arányosság helyett sokkal inkább a „stabil kormányzást” próbálta elősegíteni. Egyszerűen megfogalmazva a veszteseket inkább büntette, míg a győztest még jobban megerősítette az Országgyűlésben. Ez pedig
a rendszerváltás utáni, alakulófélben lévő demokráciát egyre inkább egy olyan irányba lökte, ahol az aktuális kormányok az ellenzék minimális figyelembevétele nélkül, ciklusuk alatt szinte teljhatalommal uralkodhattak. Ám ekkor még létezett az a politikai váltógazdálkodás, amely mégis egyfajta kontrollként működött és visszafoghatta a mindenkori magyar vezetést.
2010-ben a Fidesz még ebben a régi, ugyan a győztesnek kedvező, de a mainál mégis jóval arányosabb rendszerben kétharmados többséget szerzett a parlamentben, kivételes hatalmával pedig szinte azonnal nekiállt a rendszer átalakításának. De nem azért, hogy a rendszerváltás óta létező anomáliát kiküszöbölje, hanem éppen azért, hogy – kihasználva a magyar politikai rendszer addigra megcsontosodott rossz beidegződéseit is – még szélsőségesebbé tegye – jegyzi meg Gyöngyösi. A 2012-ben bevezetett új választási rendszer a Fidesz azon felismerésén alapult, hogy az ellenzéki pártok – a baloldal és a Jobbik – túl távol áll ahhoz egymástól politikailag, hogy kooperáljon, külön-külön azonban nincsen komoly esélyük túl sok egyéni körzet megnyerésére. Ezért a Fidesz új rendszerében a parlamenti mandátumok többségéről csak az egyéni körzetek döntöttek. Ez a rendszer 2014-ben és 2018-ban is újabb kétharmados győzelmeket hozott a Fidesznek, annak ellenére, hogy valójában a szavazóknak csak kevesebb, mint a fele választotta az ő jelöltjeiket és listájukat a választásokon. Ráadásul a Fidesz népszerűségének megtartásához már ekkor is több, demokráciákban meglehetősen szokatlan lépésre volt szüksége. Ilyen volt az ellenzéki pártok hirdetéseinek ellehetetlenítése, a közmédia teljes kormányzati ellenőrzés alá vétele, valamint a Jobbikra az országgyűlési kampány közepén egy koncepciós eljárásban kiszabott 3 millió eurós gigabírság – emlékeztetett a jobbikos politikus.
2018 után ráadásul a politikai környezet alapvetően változott meg Magyarországon. A jobbközépre húzó és néppárttá váló Jobbik, valamint a sokáig széttagolt baloldal a 2019-es önkormányzati választásokon már egységesen lépett fel és komoly sikereket ért el a Fidesszel szemben, majd az ellenzéki pártok deklarálták közös indulási szándékukat a 2022-es választásokon. Ezzel pedig a Fidesz újra kihívót kapott, amelyhez már régóta nem volt hozzászokva.
Szerinte azt is fontos megjegyezni, hogy az ellenzéki együttműködés egy nagyon bonyolult és sokrétű egyeztetési folyamat eredménye, ami nem meglepő, hiszen egymástól világnézetileg távol álló, eltérő politikai hagyományokkal bíró és a múltban egymással sok politikai csatát vívó szervezeteket kellett először egy asztalhoz ültetni, majd az együttműködés feltételeit kidolgozni. Ez a helyzet mindenkinek új, már csak azért is, hiszen, a fentebb említett okoknál fogva az ellenzékkel együtt a magyar közélet jelentős része is 30 év késéssel most tanulja a kompromisszumok és az egyeztetések mibenlétét. Ezen egyeztetések során felvetődtek olyan kérdések is, mint hogy a közös egyéni jelöltek mellett pontosan hány pártlistát kellene elindítani annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ellenzéki érzelmű szavazót tudják a pártok megszólítani – hangsúlyozza.
A Fidesz azonban, amely már jó ideje nem riad vissza a választások törvényellenes manipulációjától, ennek hírére nekikezdett a választási törvények újbóli átírásának.
Első körben egy saját javaslattal csak szűkíteni szerették volna az ellenzék lehetőségeit azzal, hogy a külön pártlisták indítását közös egyéni jelöltek mellett nehezebbé teszik, ám a minap a szélsőjobboldali Volner János indítványát elfogadva amellett döntöttek, hogy teljesen lehetetlenné teszik, hogy az ellenzéki pártok külön pártlistákat állítsanak, amennyiben az egyéni jelöltjeik közösek – foglalta össze az Ep-képviselő az elmúlt hetek parlamenti eseményeit. Eközben pedig egyre több pletyka kering a magyar közéletben arról, hogy Orbán további intézkedésekkel szűkítheti az ellenzék mozgásterét, esetleg konkrét adminisztratív eszközökkel kizárva az esélyes jelölteket a választásokból (ilyen egyébként már történt a 2020. októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választáson, ahol jogi csűrcsavarral húzták le a Jobbikot a szavazólistáról saját jelöltje neve mellől).
Annál is inkább ijesztőek a tendenciák, hiszen Orbán éppen most szenvedi el az elmúlt évek legnagyobb politikai vereségét az Európai Unióban, miközben feladva eddigi óvatos gazdaságpolitikáját, eladósítja az országot annak érdekében, hogy az EU-val szembeni fogyatkozó mozgásterét bővítse. Ráadásul a Fidesz propagandamédiája egyre határozottabban beszél arról, hogy Magyarország számára az Unión kívül is vannak alternatívák, amely narratívát a miniszterelnök a Magyar Rádió élő adásában is megerősített, kijelentve: az Egyesült Királyság azért tudja jobban megvédeni polgárait a járványhelyzet idején, mert már nem EU-tag.
Gyöngyösi egyértelműnek tartja, hogy merre tart Orbán és a Fidesz rendszere: az Európai Unióból ki és a demokratikus normáktól el. 2021-ben elrajtol a ’22-es országgyűlési választási kampány, jó eséllyel egy uniós támogatásaitól elesett és gazdaságilag legyengült országban, ahol Orbán nem kizárt, hogy egyetlen kiutat lát majd a várható választási vereségből: azoknak a módszereknek az alkalmazását, amelyeket jól láttunk Lukasenka Belaruszában – vetít előre egy borúsabb jövőképet a választások kapcsán Gyöngyösi, majd hozzáteszi,
a pártok ellehetetlenítésétől a potens politikai vezetők bebörtönzésén, vagy száműzetésbe hajszolásán át a politikai gyilkosságokon keresztül a teljesen nyilvánvaló választási csalásokig és a hétköznapi emberek elleni brutális hatósági fellépésig bezárólag széles a skála.
A politikus a jegyzetét kitekintéssel zárja, ugyanis Európa egy minden eddiginél érzékenyebb döntési helyzetbe kerül: mit kezd az egyre erőszakosabb diktátorral? Egy olyan diktátorral, aki nem a geopolitikai ütközőzóna része, mint a belarusz Lukasenka, nem egy befelé taposó, kifelé hízelgő despota, mint a (egyébként Orbánhoz hasonlóan EPP-tag) szerb Vučić, hanem egy uniós ország vezetője. A magyar emberek – minden propaganda ellenére – számítanak Európára. Vajon Európának számítanak ők?
(alfahir.hu)
