Testkamerát kaptak a szegedi kalauzok

A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját – tájékoztatta a vasúttársaság vasárnap az MTI-t.

Az új kamerákat a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára telepítették, és továbbiak beszerzését is tervezik – írták.

A MÁV tapasztalatai szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

Közölték: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer. Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel.

Idén már csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek.

Az incidensek elkerülése érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon – áll a közleményben.

Az első testkamerákat tavaly szeptemberben vehették használatba jegyvizsgálók.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább olvasom »

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább olvasom »