Hamarosan megjelenik Marosvári Attila monográfiája az apátfalvi román vérengzésről – olvasható a Clio Intézet közösségi oldalán. Azt írják: az Apátfalván lezajlott románellenes lázadás és az azt követő román megtorlás mindmáig fehér folt volt. Marosvári Attila, történész-levéltáros óráról-órára rekonstruálja az eseményeket, veszi számba a történéseket, mutatja be az áldozatok és az elhurcoltak kálváriáját, a község kifosztását és az események utóéletét.
1919. június 23-án reggel mintegy kétszáz elkeseredett – botokkal, kapákkal, kaszákkal és néhány puskával felfegyverkezett – apátfalvi parasztember meglepetésszerű rohammal szétkergette a községükben rekviráló román katonákat. Az első összecsapásnak két magyar és három román áldozata volt, utóbbiakat az asszonyokkal kiegészült bosszúszomjas tömeg verte agyon. Míg a menekülő román huszárok erősítésért futottak, a helybeliek a község Makó felőli részén, a Szárazérnél tüzelőállást foglaltak el, hogy megvédjék településüket a várható támadástól. A tűzharcnak csak a lázadók muníciójának kimerülése vetett véget.
A Makóról és Békéscsabáról érkező géppuskás szakasszal megerősített román katonai egységek kegyetlenlenül megtorolták a lázadást. Harminc kivégzett magyar férfi, végigvert és teljesen kifosztott község, nyolcvanhat fogságba hurcolt helybeli és még kilenc további, a retorziók következtében életét vesztő apátfalvi lakos. Ez lett a „koncentrált brutalitástól fűtött” román erőszak mérlege.
