Így előzhetjük meg a Halottak napi, halloweeni tüzeket

A hosszú hétvégén a temetőben, vagy akár otthon is sokan gyertyát gyújtanak, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Ilyenkor megnő a tűzesetek száma, többnyire a figyelmetlenség miatt – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

Tavaly október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben keletkezett tűz. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat ellenőrizetlenül hagyták. 

A megemlékezés időszakában fontos néhány apróságra odafigyelni ahhoz, hogy se a temetőben, se az otthonunkban ne okozzunk tüzet.

  • A sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsuk el.
  • A gyertyákat, mécseseket úgy helyezzük a sírhoz, hogy ne legyen a közelükben semmi, amit meg tudnak gyújtani.
  • Csak mécsestartóban lévő gyertyát és mécsest gyújtsunk meg.
  • Látványos, amikor este több száz gyertyaláng ég a temetőben, azonban ez tűzvédelmi szempontból veszélyes. Mielőtt távozunk a sírtól, oltsuk el a lángot.
  • Ha otthon gyújtunk gyertyát, figyeljünk arra, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag.
  • A gyertyát mindig egy tűzálló tálra tegyük.
  • Egyetlen percre se hagyjuk ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbb éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata miatt keletkezett.
  • Érdemes beszerezni otthonra egy füstérzékelőt.

Október végén, november elején sokan készítenek halloweeni dekorációt, töklámpást. Ha a töklámpásba mécsest teszünk, ne legyen a közelében semmilyen éghető anyag. Olyan helyre tegyük a lámpást, ahol nem tud elborulni. Ha elemes LED mécsest választunk, biztosan nem okozunk tüzet vele.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink