Farkas Éva és a testület dönt arról, kötelező lesz-e az oltás az önkormányzati cégeknél, dolgozóknál

Az állam mint munkaadó kötelezővé fogja tenni a saját intézményeiben az oltást, illetve az önkormányzati cégek esetében a polgármester hatásköre lesz ennek eldöntése – derült ki a csütörtöki kormányinfón.

Gulyás Gergely miniszer az ATV kérdéseire elmondta, bármely munkaadó kötelezővé teheti az oltás felvételét a munkavállalói számára, erre december 15-ig kapnak haladékot a dolgozók. Utána az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan, ha nem veszik fel a vakcinát, akkor fizetés nélküli szabadságra küldhetők, egy év után pedig elbocsájthatók a dolgozók. Kivételt itt is azok élveznek, akik orvosi igazolással rendelkeznek a vakcinára való érzékenységről.

Az Origo arról kérdezte a minisztert, hogy mihez kezdene a kormány, ha a kötelező oltást alkotmányellenesnek minősítené az Alkotmánybíróság. Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormánynak van törvényi mozgástere, de bízik az Ab döntésének helyességében.

Nem vonatkozik a döntés olyan esetre, amikor a fővállalkozó megköveteli a dolgozóitól a kötelező védettségi igazolványt, az alvállalkozója azonban nem. Gulyás szerint ehhez törvényi módosítás kéne, amelyet egyelőre nem kívánnak módosítani.

Gulyás Gergely a 444 kérdésére megerősítette, hogy az állam munkáltatóként elő fogja írni a kötelező oltást a közszféra dolgozóinál, illetve szintúgy ez lesz az irányadó az állami cégek esetében. A miniszter állítása szerint a közszféra oltottsága egyébként magasabb, mint a társadalmi átlag, azonban megemlítette, hogy a közszféra rétegében a fegyveres testületeknél az egyik legalacsonyabb az átoltottság.

Az önkormányzatoknál a polgármestereket (és a képviselőtestületet) jogosítják majd fel arra, hogy előírja a kötelező oltást az önkormányzati tulajdonú cégeknél. További részletek majd a Magyar Közlönyben jelennek meg.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »