Jogerős: a fideszes portál jogtalanul és valótlanul ismertette a hódmezővásárhelyi Szabó család életét

A promenad.hu internetes portálon 2018. szeptember 9. napján „Rejtőzködő Vásárhelyi milliomosok – a Szabó család” címmel cikket jelentetett meg, majd ugyanezt szórólap formájában terjesztették a hódmezővásárhelyi háztartásokban, melyben hazugságok sorát leírva rágalmaztak bennünket és képmásainkat ellopva megsértették személyiségi jogainkat – közölte az érintett hódmezővásárhelyi Szabó család. A héten kézhez vették a Kúria jogerős végzését arról, hogy mindenben helybenhagyja a Szegedi Törvényszék és Ítélőtábla korábbi első és másodfokú ítéleteit és azokat hatályukban fenntartja. (Kiemelt fotó: egy tábla a 2018-as, Szabó család melletti szimpátiatüntetésről.)

Az immár a Kúria által is megerősített ítélet és indoklás szerint:

  1. a cikk témája nem közügy, az elkövetők nem tisztelték a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvényt, jogtalanul ismertették magán- és családi életünket, jövedelmi-vagyoni viszonyainkat. Az, hogy korábban felvállaltuk a polgármester melletti támogatásunkat önmagában nem jelenti azt, hogy a politikai közélettel kapcsolatba hozhatóak lennénk.
  2. az elkövetők valótlanul állították, hogy ifj. Szabó Márton Hódmezővásárhely környékén több száz hektár földterületen gazdálkodik.
  3. valótlanul híresztelték, hogy a földterület összértéke 1 milliárd Ft körül mozog
  4. valótlanul híresztelték, hogy évente minimum 50-70 millió Ft-ot hoz a konyhára.
  5. a rólunk készített fényképek hozzájárulásunk nélküli megjelentetésével megsértették a képmáshoz fűződő személyiségi jogainkat,
  6. a cikkben valótlanul állították, hogy a Media Markt üzlethálózatán belül köztudott Szabó János aktív és leplezetlen politikai elkötelezettsége.
  7. valótlanul híresztelték, hogy Szabó János folyamatosan igyekszik a munkatársai körében is terjeszteni politikai elkötelezettségét.
  8. az elkövetőket a perköltség megfizetésére kötelezte.

A család közlése szerint ezzel a peres eljárás első szakasza jogilag véglegesen lezárult. Az eddigi perköltségek egy részét – 424.476 Ft-ot – már meg is térítették. A jogerős ítélet képezi alapját annak, hogy a továbbiakban anyagi kártérítéssel is felelősséget viseljenek az elkövetők. Ennek érdekében megindították a végrehajtási eljárást a promenad.hu szerkesztősége ellen, folytatják a becsületsértési pert Hegedűs Zoltán, valamint kártérítési pert Pintér M. Lajos és Megyeri József, a promenád fő- és felelős szerkesztője ellen.

Bár a jogszabályok alapján soron kívüliséget kellett volna kapnia perünknek, majdnem két év után kaptuk meg a jogerős ítéletet. Így csorbult azon jogunk, hogy méltányos időn belül záródjon le a per. Itt a strassbourgi bíróság az illetékes. Megtesszük a szükséges lépéseket.

 

Arra biztatunk minden hasonló jogsérelmet elszenvedett honfitársunkat, hogy tartsanak ki jogaik mellett, mivel a hatalmasok arra játszanak, hogy az áldozatok nem fogják bírni türelemmel és költségekkel viselni a hosszú eljárást.

 

A Szabó család mindig ki fog állni gondolattal, szóval, cselekedettel mind a maga, mind a mások igazsága mellett – következményektől függetlenül. Ezt a „nem félünk, mert demokraták vagyunk” életfelfogásunk determinálja.

– írta id. Szabó Márton, ifj. Szabó Márton, Szabó János és Szabó Ferenc.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink