Jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelnek a makói sakkozók

Május 11-12. között a 2023-2024. évi nemzeti sakk csapatbajnokság legprofesszionálisabb szuperliga osztályának záró dupla fordulóit Budapesten rendezték meg.

A 10 csapatos bajnoki rendszerben a Duocor-Makói SVSE sakk szakosztály csapatának a célja az volt, hogy az utolsó két fordulón bebiztosítsuk a 8. helyet és ezzel együtt a 2024-2025-ös évadra újra kvalifikáljuk a makóiakat a legmagasabb osztályba – mondta el a Makói Csípősnek Horváth Zsolt, a Duocor-Makói SVSE sakk szakosztályának ügyvezető elnöke.

Az első játéknapon azzal az ajkai csapattal kerültek össze, akik mindössze 1,5 ponttal voltak lemaradva az első helyezett Nagykanizsa csapatától. Az ütközet annyira jól sikerült a makói csapatnak, hogy hajszál híján döntetlen eredménnyel távoztak, csak minimális 6:4 arányban maradtak alul a 10 táblán 8 fő nemzetközi nagymestert felvonultató gárdával szemben.

A második játéknapon a középmezőnyt elfoglaló Haladással, azaz Szombathellyel néztek farkasszemet. Az elmúlt években rendszeresen szoros csatát vívtak egymás ellen és ez most sem volt másképp. 2 játszmában győztek, 2 játszmában veszítettek és további 6 mérkőzés végződött döntetlennel, így az 5-5 arányú döntetlen eredménnyel maximálisan elégedettek lehettek a makóiak.

A bajnokság végére a 9. helyezett Kékesi Sportegyesülettől több pont távolságra leszakadtunk és a 7. helyezett Dunaharaszti MTK csapatát mindössze 2 pontra közelítettük meg. Óriási öröm a számunkra, hogy a következő 2024-2025-ös évadban megszakítás nélkül elérjük a 22. évi szereplésünket, amellyel a szuperliga egyik legrégebbi szereplői vagyunk a Nagykanizsa, a Paks és a Szombathely mellett – fogalmazott Horváth.

Mindezek mellett gratulálunk legjobb pontszerzőinknek, Szalai Kornél nemzetközi mesternek és a mindössze 11 éves Mészáros-Csonka Dávidnak, akik külön-külön 9 játszmából 4,5 pontot gyűjtöttek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink