Káslerék tagadják a kórházbezárásokat

A minisztérium dühödt közleményben reagált Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő tegnap esti Facebook-bejegyzésére. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ,,szándékos rágalmazásnak és félremagyarázásnak tartja” a baloldal (sic! – nem is tudtuk, hogy Kunetz Zsombor a baloldal) részéről, hogy a kormány kórházbezárásokra készülne.  

,,Semmilyen kórházat nem akarunk és nem is fogunk bezárni”

– közölte az Emmi szombaton az MTI-vel, hozzátéve: a kórházbezárás a Gyurcsány-kormány programja volt.
  
A minisztérium kiemelte: Kunetz Zsombornak mint egészségügyben jártas elemzőnek pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy a minisztérium szokásos évi körlevelében mindig megkérdezi az egészségügyi vezetőket, hogy a lakosság aktuális egészségügyi helyzetében milyen ellátásra van szükség minőségileg és mennyiségileg egyaránt.

,,Ez soha nem eredményezett kórházbezárást és most sem fog! Mi a Gyurcsány-kormánnyal ellentétben az egészségügyi dolgozókkal történő együttműködésben gondolkodunk, hogy az intézmények bevonásával a betegek a lehető legjobb egészségügyi ellátásban részesüljenek”

– fogalmaztak a közleményben.

Hogy nem zörög a haraszt, azt már a koronavírus-járvány kezdetén megtapasztalhattuk

Ahogy elkezdődtek a megbetegedések, Kásler Miklós felszámolta a kórházi ágyak egy jelentős részét. És bár a minisztérium szerint nagyjából 1300 beteget érintett az Orbán-kormány kórházi reformja, a kiperelt adatokból kiderült, 19 165 beteget küldtek el a kórházakból. 

Emlékezetes az is, hogy az Orbán-kormány szintén a járványt kihasználva vezette be az új egészségügyi jogviszonyt, amelynek eredményeként legalább 5 ezer egészségügyi dolgozó (köztük orvosok és ápolók) hagyta el az állami szektort.

(alfahir.hu nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »