Készülnek a sztrájkra a Contitech makói üzemében

Sztrájkra készülnek a makói gumigyár dolgozói, a szakszervezet hamarosan a lebonyolítás részleteiről egyeztet a munkáltatóval, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. helyi vezetőivel. A hónapok óta feszült hangulatban most az csapta ki a biztosítékot a Makói Gumiipari Szakszervezetnél, hogy a cégvezetés megtiltotta a belső levelezési rendszer „kommunikációra való” használatát, s ezzel határozottan akadályozza a munkavállalók elektronikus úton történő tájékoztatását, egyebek között a készülődő demonstrációról is. Mindezt éppen most, amikor a járvány miatt kerülni kell a személyes találkozásokat – közölte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség csütörtökön.

Hónapok óta feszült a hangulat a Contitech makói gyárában, mert a cégvezetés nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, s így kontroll nélküli mértékben emelheti a túlmunkát, amely jelentősen rontja a munkakörülményeket. A tavasszal jelentősen megváltozott feltételek miatt sok munkavállaló távozott a cégtől, az ott maradtakat viszont most „agyonhajszolja” a cégvezetés, hogy teljesíthesse az időközben megsokasodott megrendelést – írta közleményében a szakszervezet.

A szakszervezet mostanáig hiába várta, valóra váltja-e a körülmények javítására – is – tett kecsegtető ígéreteit a cégvezetés, ezért a közelmúltban felmérte a munkavállalók hajlandóságát egy komoly figyelemfelkeltő akcióra. Az írásos nyilatkozatokból kiderült: a nagy többség bármikor kész egy látványos és főként hatásos tiltakozásra. A szakszervezet most úgy döntött, a már korábban megalakult sztrájkbizottság egyeztetést kezdeményez a vezetőséggel a munkabeszüntetés részleteiről – írta közleményben a helyi érdekvédőket, a Makói Gumiipari Szakszervezetet is képviselő Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.

Radics Gábor elnök szerint egyáltalán nem véletlen, s főleg nem meglepő, hogy a cégvezetés a sztrájkegyeztetés hírére szinte azonnal körlevélben közölte a szakszervezeti vezetőkkel és az üzemi tanács tagjaival, hogy a már húsz éve működő belső levelezési rendszert ezentúl nem használhatják a dolgozók tájékoztatására, „mivel annak célja és funkciója nem összeegyeztethető a vállalat belső kommunikációs tevékenységével, illetve gyakorlatával”. Igaz, a levélben leszögezik, hogy a tisztségviselők a saját – vélhetően egyébként ellenőrzött – csatornáikon, no meg a faliújságon, meg persze személyesen továbbra is elérhetik a munkavállalókat. A XXI. században a faliújság, mint korszerű hírközlési csatorna az ajánlata egy világhírű cég kis helyi vezetőjének – jegyezte meg az elnök. Radics szerint erősen aggályos az is, hogy a cégvezetés éppen a járvány idején kényszeríti a tagjaikkal való személyes kapcsolattartásra a szakszervezeti vezetőket.

A végtelenül agyonhajszolt gumigyáriak megelégelték ezt a hatalomfitogtatást, mint ahogy azt is, hogy a cégvezetés minden terhet velük vitet el.  A szakszervezet határozottan tiltakozik egyebek között az ellen is, hogy a gyár vezetése a 15-20 éve itt dolgozók kárára próbál új dolgozókat szerezni úgy, hogy a régiektől megvonja a pótszabadságokat és pluszjuttatásokat, s abból fizet extra pénzeket az újaknak – közölték.

A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. korábbi közleménye szerint július 1-jén kezdték meg az egyeztetést a makói és váci telephelyen a kollektív szerződés megújításáról annak érdekében, hogy a közel húsz éve készített és időközben kiegészített megállapodást a jelenlegi munkaerőpiaci környezethez és az aktuális szabályozáshoz igazítsák.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink