Kiadványba kerültek az egykori kiváló JAG-os diákok

Csütörtökön egy rendhagyó és egyedülálló rendezvény volt a Makói József Attila Gimnáziumban, ugyanis bemutatták az Életutak című kiadványt, melynek célja, hogy bemutassa azokat az egy egykori kiváló JAG-os diákokat, akik elmondhatják magukról, hogy elnyerték az „Akikre büszkék vagyunk” és „Pro Humanitate” díjakat.

A kiadványban összesen 107 egykori JAG-os tanuló számolt be röviden gimnazista éveiről és azt követő életpályáról. A könyv megálmodója és szerkesztője Kocsisné Maráczi Margit volt, a szöveget gondozta Kiss Ferenc, a számítógépes szerkesztésben Kürtösi Sándor működött közre – áll az iskola beszámolójában.

A kötet bemutatóján felléptek az iskola növendékei, illetve a megjelent díjazottak átvehették tiszteletpéldányukat. A könyv kiadását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, valamint Kovács Sándor és Zeitler Ádám képviselők tettek felajánlást.

Utóbbi azt írta oldalán: ,,Örömömre szolgált, hogy képviselőként hozzájárulhattam a könyv megjelentetéséhez! És természetesen nagyon büszke vagyok rá, hogy én is szerepelhetek a kötetben, mint 2013-as Akikre büszkék vagyunk tablós!”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink