A nap témája: Mégis lehet népszavazás a semmire sem való iparkamarai hozzájárulás eltörléséről

Főhet Parragh Lászlóék feje, hiába próbálták ugyanis megakadályozni, a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria után az Alkotmánybíróság is úgy döntött: lehet népszavazás a kötelező kamarai hozzájárulásról – írta pénteki sajtóközleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Az ellenzéki párt referendum formájában döntetné el a kérdést az emberekkel, bármennyire is ellenáll a kormánypárti akarat. Mint a Jobbik emlékeztetett: Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?” címen benyújtott népszavazási kérdését már korábban hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság. Ezt a döntést támadta meg a Parragh-féle Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

,,Az Alkotmánybíróság most elhajtotta Parraghékat, és úgy határozott, lehet népszavazás a kötelező kamarai hozzájárulásról. Ez a döntés lehetőséget biztosít arra, hogy végre meg lehessen szüntetni a Parragh László-féle kamarának fizetendő éves lehúzást, amelyért cserébe nem kapnak semmilyen segítséget a vállalkozások”

szögezte le a Jobbik. Egyúttal azt is megfogalmazták:

Nem állunk meg itt! Folytatjuk a magyar vállalkozók érdekében vívott harcot: Töröljük el együtt a vállalkozók kötelező kamarai tagságát és az 5000 forintos kamarai díjat!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Elkezdődött az ajánlásgyűjtés

Tegnap, április 20-án, szombaton kezdődött az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampányidőszaka. A jelöltek és jelölő szervezetek megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.

Tovább olvasom »