Kilenc évet kért az ügyészség a Viking Sigyn kapitányára

Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

Az ügyészségi közleményben felidézték: a 64 éves ukrán kapitány a szállodahajóval a Duna bal partján található V. kerületi Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. A hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, de szabad szemmel több mint egy kilométer távolságra el lehetett látni.

A Dunán ekkor azonos irányban haladt a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként harminchárom dél-koreai állampolgár tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt balról megelőzte a szállodahajót, majd előtte haladt és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett. Ekkor körülbelül öt percig szabad szemmel és a hajó radarberendezésének képernyőjén, valamint a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt a Hableány hajó helyzete, iránya és sebessége – közölte az ügyészség.

Hozzátették: az is észlelhető volt a vádlott számára, hogy ha változatlan sebességgel és irányban vezeti a hajóját, akkor a két hajó összeütközik. A kapitány azonban nem figyelt kellőképpen, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így mindezt nem észlelte, nem tartotta meg a biztonságos távolságot, továbbá nem adta le az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést.

A vádlott magatartása miatt a Margit híd alatt a szállodahajó nekiütközött a Hableány hátsó részének, beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó harmincöt ember a vízbe került – írták.

Kitértek arra: az ukrán férfi 1975 óta hajózik a Duna egész szakaszán, és 1989 óta van hajóskapitányi képesítése. 2000 óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll mint hajóskapitány; érvényes rádió- és radarkezelői képesítése is van.

A baleset következtében harmincöten közvetlen életveszélybe kerültek, de a vádlott nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének, pedig a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, áprilisban és májusban több mentési gyakorlatot le is vezetett.

Az ügyészség emlékeztetett arra, hogy a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta le. A nyomozás ügyirata tizennégy kötetben több mint tízezer oldal.

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel – kettőtől tizenegy évig tartó szabadságvesztés szabható ki. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre az ukrán kapitányt, és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – áll a közleményben.

(Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink