Kimondta a bíróság, Rákay Philipet lehet kormányjobbágynak nevezni

A közpénzen kormányjobbágy és önfelkent Petőfi-reinkarnáció Rákay Philip (magyarul Kálmán) annyira műveletlen azért a havi néhány millióért, hogy még arról sincs fogalma, kivel kapcsolatban kapott parancsot, hogy szélsőbalosként le kellene járatnia – többek között ez jelent meg a Hírklikk hasábjain még januárban és ezt a mondatot sérelmezte a kormánypárti influenszer, aki ugyan beperelte ezért a lapot, de küzdelmében alulmaradt a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítélete értelmében. 

Eszerint a bíróság megállapította, hogy „nyilvánvalóan nem barátságos a »kormányjobbágy«, az »önfelkent Petőfi-reinkarnáció«, a »műveletlen«, a »parancsot kapó«, az »öleb«, a »médianyalonckodás« szavak és kifejezések használata az alperes részéről, azonban a felperesnek mint közéleti szereplőnek ezt, a Polgári Törvénykönyv vonatkozó jogszabálya alapján tűrnie kell.”

Így mivel a forintszázmilliókat elszóró Megafon Központ keretében is tevékenykedő kormánypárti megmondóember elvesztette a pert, a Hírklikk állítja, hogy

lehet Rákay Philipet „kormányjobbágynak” nevezni, ahogy „önfelkent Petőfi-reinkarnációnak” is.

Mindemellett a bíróság arra is kötelezte Rákayt, hogy fizessen meg az államnak az illetékes állami adóhatóság felhívására – az abban megjelölt időben és módon – 36 000 forint le nem rótt elsőfokú eljárási illetéket, valamint az alperesnek 15 nap alatt 190 500 forint perköltséget. Amennyiben nem fellebbez az egyébként a férfiak babahordozását is kifogásoló Rákay, köteles a lapnak majdnem 200 ezer forintot fizetnie.

Rákay egyébként a Makón, Hódmezővásárhelyen és Kisteleken fogható Rádió 7 egyik tulajdonosa.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »