Egyelőre maradnak a dolgozók a Continental makói üzemében

Egyelőre nem csökkent létszámot a Continental makói autóipari tömlővezetékeket gyártó üzeme, 2022 második feléig nem várható átszervezés – közölte a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. kedden. 

Azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről.

A következő hónapok piaci környezete és a vevői megrendelések határozzák meg, hogy 2022 második felében szükséges lesz-e a makói gyárunk létszámának igazítása. Bízunk a kedvezőbb piaci folyamatokban és azon dolgozunk, hogy új projektek érkezzenek a gyárba, így mérsékelve a gyárunk gazdaságos működéséhez szükséges létszámkiigazításokat” – írták.

Jelezték azt is, hogy sikeres megállapodást kötöttek december elején az új kollektív szerződésről. 

A Magyarországon 8000 munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elsősorban hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – a megelőző évhez képest csaknem 17 százalékkal csökkenő – nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 62 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózás utáni vesztesége tavaly 3,384, 2019-ben 3,294 milliárd forint volt.

(MTI)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink