Kiszabadították az ótemplom védőfalát

Közel 1 milliárd forintból megújul Hódmezővásárhely belvárosa. Ehhez kapcsolódóan elbontották a Cseresnyés Kollégium melletti raktárépületet, így kiszabadult az Ótemplomot övező, támpillérekkel megerősített régi védőfal – közölte a város polgármestere Facebookon.

A belváros fejlesztési terveiben ez a fal meghatározó szerepet kap: az árvízvédelmi téglafal folyamatban lévő karbantartásához hasonlóan az állagát megőrzendő, ezt a történelmi védőfalat is felújítják. A városvezetés tervei szerint három helyen is átjárhatóvá teszik, így egy közös térré alakítják a Bakay-kút környékét, az Ótemplom körüli sétányt és a Kossuth tér Sarokház előtti zöldterületét, valamint az Oldalkosár és Andrássy út közötti területet.

A most elbontott épület területén oldják majd meg a jelenlegi átmeneti parkoló helyére épülő kétszintes, félig süllyesztett parkolóház Oldalkosár felé történő kijáratát – bejárat a volt Hód Áruház épülete felől lesz. A 60-as években épült bérházak közötti zöldterületen nemcsak parkolók létesülnek, de bekapcsolják a belváros keresztirányú gyalogosforgalmába is, parkosítva és megszépítve.

A közel milliárdos fejlesztési projekt koncepcióterveit már elfogadta a közgyűlés, a kiviteli tervek pályáztatása folyamatban van, a források egy részét már a 2021-es költségvetés biztosítani fogja – saját megtakarításokból, miközben a teljes fejlesztést fedezné a 2011-2014-es évek szabálytalanságai miatt a Belügyminisztériumnak most részletekben teljesített milliárdos visszafizetés – fűzte hozzá Hódmezővásárhely polgármestere.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink