Kiszombor polgármestere korábban leszólta a raktárépítést, de most épített egyet a családi vállalkozása

Befejeződött a kiszombori K-Á TRANS Kft. infrastruktúrafejlesztési és technológiai modernizációs projektje – erről maga a Szirbik Imréhez köthető cég számolt be. A 143,3 milliós pályázatból új raktár is épült, pedig tavaly májusban még nem tartotta indokoltnak.

A cég közleményében azt írta, a projekt célja a meglévő telephelyükön zöldmezős beruházásként új ipari, raktárcsarnokot építeni és ennek berendezéseit beszerezni. Az új csarnok 844,55 négyzetméter bruttó hasznos alapterületű, vásároltak egy aggregátort, egy elektromos és egy gázüzemű targoncát és egy csomagológépet. Továbbá az új épületre egy 23,6 kW-os napelemes rendszert kapott. A projekt uniós és magyar forrásból, 143,3 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásból, 30 százalék önerővel valósult meg.

2022 májusában Bajnóczi János képviselő felvetette egy testületi ülésen, hgy hűtőházra, raktárra lenne igény Kiszomboron, ugyanis a webáruházak ezeket keresik. Lázár azt mondta, ,,Makó mellett nehéz”, Szirbik Imre ugyanezt gondolta, szerinte ,,a makói ipari park sincs feltöltve.” Mindezt az ülés jegyzőkönyvében olvashatjuk:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »