Kormányváltás után az ellenzék feloldja a titkosításokat

Az Egységben Magyarországért szakpolitikusai a kormánypártok által elszabotált Nemzetbiztonsági bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elkészült az egységes ellenzék nemzetbiztonságot és a titkosszolgálatokat érintő programja: feloldják a titkosításokat, felülvizsgálják a megfigyeléseket, változtatnak a TEK működésén.

Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke közölte, a keddi elmaradt meghallgatás után, hogy a törvényekben rögzített ellenőrzési jogkörét a sorozatos kormánypárti szabotázs miatt képtelen betölteni a bizottság. Ezt az ellenőrzési jogkört egy fontos szervezeti átalakítássa, visszaállítjuk a mindenkori ellenzék kezébe – jelentette ki.

A második programpont a TEK kérdése, Stummer szerint a terrorelhárítás, a hírszerzés kulcsfontosságú terület, ám a rendőrségi, valamint a nemzetbiztonsági rendszeren belül egy furcsa jószág tevékenykedik, egy „pegazus„, vagy inkább egy „kentaur„. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjanak, törvényeket kell módosítani a kormányváltás után.

Molnár Zsolt (MSZP) arról beszélt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak hazánk szuverenitásának biztosítása a feladata, nincs dolga a politikával. A titkosítással kapcsolatban megjegyezte, az az elmúlt 12 évben piros ász, Jolly Joker volt a kormányzat kezében. Ha a politika ki akarta zárni nyilvánosságot, ezt használták, sokszor „indokolatlan kiterjesztéssel”, „tudatosan”, „parttalanná téve” a folyamatot. Leszögezte, hogy

a kormányváltás után felülvizsgálják a titkosításokat – visszamenőleg -, és a politikus ígérete szerint sokkal több információhoz jut nyilvánosság a beszerzésekről, valamint a különböző ügyekről.

A Nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagja negyedik pontként a Pegasus kémszoftver kapcsán arról beszélt, hogy felülvizsgálják nemzetbiztonsági érdekből történő titkos információszerzés engedélyeztetését is. Szerinte a jelenlegi egy gumiszabály, és és az engedélyező minisztériumnak és az adott bírának nincs meg a megfelelő szakértői háttere egy érdemi döntéshez, tehát a megfigyelés elrendeléséhez. Ez a helyzet pedig visszaélésre ad okot.

Az LMP-s Ungár Péter a nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozók alacsony bérezését emelte ki, az Egységben Magyarországért régiós szintre emelné a szakszolgálatoknál dolgozók fizetését, hogy ne kelljen versenyezni a piaci szférával.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »