Legalább kilenc túzokfióka nevelkedik Makó környékén

A költések idén is sikeresnek bizonyultak, legalább 9 fióka nevelkedik a Csanádi pusztákon, melyek közül hármat műholdas jeladóval is elláttak – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

A Csanádi pusztákon évek óta stabilan 23-28 példány között alakul a túzokpopuláció, melynek védelme az országos túzokvédelem keretében is önálló programként lett bejegyezve. A létszám éppen azon a határon van, amikor még külön állományként kezelhető a védelem szempontjából, azaz kiemelt figyelem irányulhat rá. Ezért is fontos az egyedszám megőrzése, növelése. Egy-két rossz évjárat ugyanis jelentős csökkenést okozhat, s akkor az állomány elvesztheti szaporodóképességét.

Az igazgatóság védelmi munkájának köszönhetően az elmúlt években a túzokok száma stabilan megmaradt. Az öreg tojók, kakasok és a még nem ivarérett egyedek száma idén is 23-28 között van, s a költések is jól alakultak, legalább kilenc fióka elérte a röpképes kort.

Augusztus elején a fiókák még anyjukkal együtt mozogtak, de néhány helyen már kisebb csapatokba is összeálltak. Eddig három fiókát – két tojót és egy kakast – sikerült műholdas jeladóval ellátni. Bíznak benne, hogy az idén született fiókák szerencsésen túlélik a telet.

(Fotó: illusztráció)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink